Fidesz: az MSZP-s holdudvar gazdagítására mindig jut pénz + Videó

A Fidesz szerint míg a megszorító intézkedésekkel az utolsó tíz- és húszezer forintokat veszi el az emberektől a kormány, addig a „szocialista holdudvar gazdagítására és a szocialista politikusok kényelmére mindig jut pénz”.

MNO
2009. 12. 18. 13:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója ezt egy pénteki sajtóhírre reagálva mondta budapesti sajtótájékoztatóján. Lapunk arról számolt be, hogy Gyurcsány Ferenc egyik egykori cégének a munkatársaiból verbuválódott kft. újabb milliós megrendeléseket kapott. Répássy közölte: Gyurcsány korábban azt mondta, a politikának magán kell kezdenie a spórolást, illetve hogy a kormány leállítja a luxusbeszerzéseket, ám mára kiderült, ezek is hazugságok voltak.


Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, nem múlik el úgy nap, hogy ne igazolódna be: Gyurcsány mozgatja a szálakat. „Hol egy gyűlölködő blogbejegyzés, hol egy napvilágra kerülő állami megbízás a haveroknak, hol pedig egy előkelő hely az MSZP országos listáján” – sorolta. A Fidesz véget fog vetni a Gyurcsány-korszaknak – jelentette ki Répássy.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.