Főpolgármesternek jelölné az MSZP Bajnai Gordont?

Budapest főpolgármesteri székében látná szívesen a szocialisták egy része Bajnai Gordont 2010 őszétől, tudta meg a Hír Televízió. A pártelnök nem cáfolta a hírt. A kormányszóvivő néhány órával később már azt mondta, hogy a miniszterelnök ígéretéhez híven nem vállal újabb közéleti szerepet.

MNO
2009. 12. 22. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Főpolgármesternek jelölné a szocialista vezérkar egy része Bajnai Gordont a 2010-es önkormányzati választásokon, értesült a Hír Televízió az MSZP elnökségéhez közeli forrásból. A pártelnök nem cáfolt, kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a miniszterelnököt alkalmasnak tartja-e a feladatra. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: „ha most erre felelek, akkor azt fogja tudósítani, hogy akkor az MSZP mégiscsak gondolkodik Bajnai Gordon közéleti szerepében, így tehát azt mondom, hogy tiszteletben tartjuk az ő elhatározását.”

A Hír Televízió úgy tudja: Bajnai főpolgármesteri jelölése Gyurcsány Ferenc jövőbeni visszatérésének fontos állomása lenne. Az, hogy Bajnai Gordon Mesterházy Attilának passzolta át a miniszterelnök jelöltséget, azt a célt szolgálta, hogy Bajnait – amennyire lehet – megóvják a belpolitikai csatározásoktól.

Pár órával az MSZP elnökének sajtótájékoztatója után a kormányszóvivő már cáfolni igyekezett a hírt. „Miniszterelnök úr világosan kifejtette már többször is, hogy egy évre vállalta a kormányzást, nem tervez semmiféle közéleti tevékenységet a választások után, se rövid, se közép, se hosszútávon” – jelentette ki Szollár Domonkos. Bajnai Gordon miniszterelnökké választása előtt mindössze arra tett nyilvános ígéretet, hogy a kormányfői szerepet nem vállalja tovább egy évnél.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.