Gázos ügyek az MDF-ben – Valaki biztosan nem mond igazat

Nemcsak az utolsó számla fizetésével esett késedelembe az MDF – ahogyan ezt Pusztai Erzsébet pártigazgató állította a Magyar Nemzetnek –, hanem szeptember óta nem fizetett gázszámlát a párt. Mindezt Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek Zrt. igazgatója mondta el lapunknak.

Magyar Nemzet
2009. 12. 17. 5:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy a szolgáltató a gázdíjtartozás miatt elzárta a csapot az MDF Szilágyi Erzsébet fasori székházában. A párt hivatalosan „adminisztratív hibával” magyarázta az esetet, Dávid Ibolya elnök pedig azt mondta újságírók előtt: nem kaptak arra vonatkozó felszólítást a gázművektől, hogy hátralékuk lenne.

A pártelnök, valamint a már említett pártigazgató szavainak gyökeresen ellentmond mindaz, amit Csallóközitől tudtunk meg: a gázművek igazgatója ugyanis állítja, olyan nem fordulhat elő, hogy egyetlen havi hátralék miatt bárkit is kizárjanak a szolgáltatásból, a tartozásokról pedig kétszer is küldenek értesítést, mielőtt a csap elzárásáról döntenének. A szeptemberi, októberi és novemberi elmaradás után döntött úgy a gázművek, hogy a szolgáltatás megtagadásával válaszol a nem fizető MDF magatartására, vagyis arra, hogy a felszólítások ellenére sem fizet – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.