
origo.hu
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
Harminchétre nőtt az új influenzafertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma – közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Legutóbb egy észak-magyarországi, 74 éves férfi esetében bizonyosodott be egyértelműen, hogy halálának köze van az új influenzavírussal való fertőzöttséghez – mondta Falus Ferenc. Az országos tiszti főorvos a sajtótájékoztatót megelőzően karitatív szervezetek képviselőivel tárgyalt, akik újságíróknak elmondták, hogy részt vesznek az oltás népszerűsítésében.
Az 50 éves kéthelyi férfi az új influenza első somogyi, és a negyedik dél-dunántúli áldozata. Az elhunytak egyike sem kapott korábban védőoltást. Azt a szakember egyelőre nem tudta megmondani, hogy közvetlenül mi okozta a beteg halálát. A kéthelyi, pedagógusként dolgozó férfi egy hete súlyos állapotban került a marcali kórházba. Korábban influenzás tünetekkel fordult háziorvosához, majd javult az állapota. Lázzal, légzési nehézségekkel, veseelégtelenséggel került kórházba. Altatták és géppel lélegeztették. Állapotát egy hete súlyosnak, de a körülményekhez képest stabilnak mondta az orvosa.
A régió négy halottja közül a két pécsi beteg rizikócsoportokhoz tartozott, mondta a tiszti főorvos. Az első, tengelici áldozat, egy egészséges fiatalember influenzás tüneti előzmények nélkül hunyt el tüdővérzéses szövődményben. A kéthelyi férfi több mint tíz napja került kórházba, H1N1-fertőzését a múlt hétfőn mutatták ki laboratóriumi vizsgálattal. Halálát ma jelentették az ÁNTSZ regionális vezetője felé.
Életveszélyes állapotban a tanárnő Nagykanizsán
Továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban, lélegeztetőgépre kapcsolva fekszik a nagykanizsai kórházban az a pedagógus, akit egy hónapja kezelnek a H1N1 vírus szövődményei miatt; két további beteg állapota szintén kritikus – tudta meg szerdán az MTI az intézmény intenzív osztályán. A Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint a már csaknem egy hónapja az intenzív osztályra került 53 éves tanárnő állapota nem javult.
Brünner Szilveszter, az osztályt vezető főorvos egy hete azt mondta: a hosszan tartó kezelés miatt, a további szövődmények megelőzése érdekében nagyon erős antibiotikumos terápiát alkalmaznak. Bátorfy József, az intézmény főigazgatója korábban azt közölte: amikor a pedagógus az intenzív osztályra került, ismert volt krónikus légzőszervi megbetegedése, állapotát azonban kétoldali tüdőgyulladás súlyosbította. Tudomása szerint az asszony nem kapott védőoltást az új típusú influenza ellen. Három héttel ezelőtt bizonyosodott be, hogy a tanárnő szervezetét a H1N1 vírus is megtámadta.
Keringési és légzőrendszerét többnapos ápolás után sikerült stabilizálni, de az asszonyt váratlan állapotromlása miatt néhány napra átszállították a szombathelyi Markusovszky-kórházba. Miután a vizsgálatok alapján ott úgy ítélték meg, hogy még sincs szükség műtéti beavatkozásra, a beteget Nagykanizsára vitték vissza. Légzési rendellenességek miatt szintén változatlanul kritikus az állapota annak a másik két betegnek, akiket csaknem három hete ápolnak a kórház intenzív osztályán. A 38 és 48 éves férfi ugyancsak lélegeztetőgépen van, az idősebbnél már korábban igazolták a H1N1 vírusfertőzést, míg a fiatalabb páciens esetében egyelőre gyanítják a vírus jelenlétét. Védőoltást egyikük sem kapott az új típusú influenza ellen.
(sonline.hu, MTI)
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
Megszűnik a TAJ-kártya
„Nem érdekelt” – Cinthya Dictatort nem hozta lázba saját esküvője, már Molnár Tomi is kiakadt
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Fordulat a Palatinuson meghalt kislány ügyében
Erre figyelmeztet, ha szarka száll a kertedbe
A Medián szerint 15 százalékkal vezet a Tisza
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Húsz kilométeres dugó van az M1-esen, az M7-esről nem lehet lehajtani egy ponton
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.