Hadjárat folyik a cigányok ellen?

A Magyar Tudományos Akadémia gyermekszegénység elleni programját vezető kutató szerint Magyarországon ma hadjárat folyik a romák ellen.

MNO
2009. 12. 02. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai közmunkaprogram valójában „kényszermunkaprogram”, büntetőexpedíció, ami a romák helyzetére semmilyen megoldást nem kínál – erről beszélt szerdán Egerben, a Bartakovics Béla Közösségi Házban Bass László, az MTA gyermekszegénység elleni programját vezető kutató. A „Diskurzus közös dolgainkról” konferencián Bass László úgy vélekedett: „ma Magyarországon „a romák ellen hadjárat folyik”. A készpénz hiánya folyamatos krízishelyzetben tartja a családokat, amelyek 90-95 százalékában mindig is a gyerek volt az első. A Monokon bevezetett szociális kártya csak ezt a készpénzhiányt fogja fokozni, ráadásul felmerül a kérdés: honnan tudja egy idegen, hogy egy-egy családban mikor mi a fontos?

Mint mondotta, a gyermekszegénység elleni program keretében az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségében – közöttük a hevesiben – vizsgálódtak. E térségekben az országos 14 százalék helyett 46 százalékos a szegénységi arány. A romák születéskor várható átlagos élettartama 15 évvel alacsonyabb a nem romákénál, s ez főleg a kisgyermekkori táplálkozás hiányosságaira, az egészségkárosító munkák végzésére, s a szegény sorban élő cigányok nagyon alacsony színvonalú egészségügyi ellátására vezethető vissza. A felmérés szerint a csak segélyből élő családoknál 119 ezer forint az átlag havi jövedelem, míg ott, ahol legalább az egyik szülő dolgozik, 198 ezer, vagyis csak a munkajövedelemből lehet megélni, s minél több gyereke van valakinek, annál szegényebb lesz.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.