Helmeczy önálló régióvá tenné Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét

Pest megye mintájára Szabolcs-Szatmár-Beregnek is önálló régióvá kell válnia – indítványozta Helmeczy László, a megyei önkormányzat közgyűlésének tanácsnoka a helyhatóság csütörtöki ülésén, Nyíregyházán.

MNO
2009. 12. 17. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő azt szeretné, hogy már a következő, februári ülésen tárgyaljon a helyhatóság arról, miként lehetne konkrétan megvalósítani az önálló régióvá való válást. Helmeczy László szerint – aki egyben az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület vezetője – a megye egyedül több pályázati forrást nyerhet el az Európai Uniótól, mint a Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyékkel alkotott észak-alföldi régióban.

A területnagyság és a lakosságszám, valamint a 229 település okán a megye nyugodtan lehetne az Európai Unió rendszerében önálló régió – mondta az MTI kérdésére a tanácsnok, aki az ausztriai Burgenlandot említette példaként, amely régióvá válása előtt – csakúgy mint itthon Szabolcs-Szatmár-Bereg – az egyik legfejletlenebb osztrák tartomány volt, önállóan azonban kiemelt uniós támogatásokban részesült.

Seszták Oszkár, a közgyűlés fideszes elnöke „bonyolult és komplex” kérdéskörnek nevezte a témát, de támogatta a megye és a régió jövőbeni egységét. Ennek egyik feltételének nevezte, hogy visszautalják a megyei fejlesztési tanácsokhoz a korábban elvont jogköröket, melyek így nem csupán monitoring funkciót, hanem tényleges, pályázatok segítségével megvalósítható fejlesztési feladatokat láthatnának el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.