Ismét lesz telefórum Kaposváron

Három hónappal az első, sikeres telefonos fórum után december 2-án ismét összekapcsol több ezer kaposvári vonalat Szita Károly polgármester, hogy a várost érintő és az ott élőket foglalkoztató témákról megoszthassák véleményüket egymással – közölte az MTI-vel kedden a városháza sajtóreferense.

MNO
2009. 12. 01. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Polgárdi Erika tájékoztatása szerint a vezetékes telefonon folyó beszélgetés ezúttal is ingyenes lesz a fórumba 17 és 19 óra között bekapcsolódóknak, akik a telefon nyomógombjaival válaszolhatnak a felvetődő kérdésekre. Szeptemberben a résztvevők 97 százaléka igényelte, hogy Szita Károly polgármester így is kapcsolatba lépjen a város polgáraival – emlékeztetett a sajtóreferens, hozzátéve: a kezdeményezés tehát sikert aratott, ezért a város vezetője úgy döntött, ismét él az Európában ez idáig csak Kaposváron kipróbált kommunikációs lehetőséggel.

A kezdeményezés célja az, hogy a somogyi megyeszékhelyen élők közül mind többen mondhassák el véleményüket, javaslataikat, kéréseiket, tehessék fel kérdéseiket, bekapcsolódva ezzel a helyi ügyek intézésébe – emelte ki Polgári Erika. Tájékoztatása szerint a szerdai fórum kiemelt témája a vendéglátóhelyek nyitva tartása lesz.

Miután az elmúlt időszakban a lakótelepi kocsmákkal kapcsolatosan sok panasz érkezett az önkormányzathoz, a polgármester szeretné megtudni, hogy a város polgárai szerint kell-e korlátozni Kaposvár sűrűn lakott területein – kivéve a belvárost – a vendéglátóhelyek nyitva tartását – közölte a sajtóreferens.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.