Ismét ölt a H1N1: meghalt egy férfi Nagykanizsán

Háromhetes kezelés után meghalt egy 48 éves újinfluenzás beteg a nagykanizsai kórházban, ahol lélegeztetőgépre kapcsolva ápolták – közölte a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója kedden. • Kevesebben fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

MNO
2009. 12. 22. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bátorfy József elmondta: a férfi, aki az igazolt H1N1-vírusfertőzés és annak szövődményei miatt mindvégig kritikus állapotban volt, a múlt hét végén halt meg. A főigazgató korábbi tájékoztatása szerint a beteg nem kapott védőoltást.

Brünner Szilveszter, a kórház intenzív osztályát vezető főorvos kedden az MTI megkeresésére arról számolt be: továbbra is kritikus annak a 38 éves férfinak az állapota, akit negyedik hete kezelnek ugyancsak lélegeztetőgépre kapcsolva. Nála nem igazolták a H1N1 vírus fertőzését, szerológiai vizsgálattal mostanra azt állapították meg, hogy a beteget az influenza „A” vírusa fertőzte meg. A kórház korábbi tájékoztatása szerint ő sem kapott védőoltást.

A főorvos elmondta azt is: hétfőn egy újabb, kritikus állapotban lévő páciens került az újvírus fertőzésének gyanújával a nagykanizsai kórházba. A 45 éves férfit szintén lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Stabilizálódott ugyanakkor, bár továbbra is súlyos annak az 53 éves tanárnőnek az állapota, akit a legrégebb óta, több mint egy hónapja kezelnek. Az asszony, akinek a szervezetében szintén kimutatták a H1N1 vírus jelenlétét, változatlanul lélegeztetőgépes kezelésre szorul – tette hozzá Brünner Szilveszter.

A zalaegerszegi Zala Megyei Kórházban jelenleg hét H1N1-fertőzött beteg fekszik – egyikük sem kapott védőoltást –, közülük egy középkorú férfit egy hete az intenzív osztályon, lélegeztetőgépre kapcsolva ápolnak. Két páciens állapota szintén súlyos, bár őket eddig nem kellett géppel lélegeztetni – közölte az MTI-vel a fertőző osztályt vezető főorvos. Ribiczey Pál azt mondta: a hét újinfluenzás beteg közül kettő kedden került az osztályra, egyikük egy középiskolás tanuló. A fiút 40 fokos lázzal, rossz állapotban vették fel, mint kiderült, az osztályában csupán hárman kaptak védőoltást – tette hozzá a főorvos.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.