Kolompár elmondta, mi nem szolgálja az ország érdekét

Óva inti a cigányságot az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke attól, hogy önvédelmi mozgalmakat alakítsanak, vagy a közösséget ért provokációkra erőszakkal válaszoljanak, ugyanis, mint fogalmazott, ez nem az ország érdekeit szolgálja. • Elnapolták Kolompárék perét két vádlott kihallgatása után• Kolompár Orbán megtagadta a vallomástételt • Kolompár azt sem tudja, mivel vádolják + Videó + Képriport• Csupán adminisztratív hibákról beszélt Kolompár• Hadjárat folyik a cigányok ellen?

MNO
2009. 12. 02. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről Kolompár Orbán szerdán beszélt az MTI-nek annak kapcsán, hogy a sajtóban olyan információk jelentek meg, miszerint Roma Testvériség néven a bíróság által jogerősen feloszlatott magyar gárdához hasonló szervezetet hoznának létre többek között a kiskunlacházi romák részvételével.

Az OCÖ elnöke azt mondta: a nap folyamán képviselőtársaitól, kisebbségi önkormányzati vezetőktől kapott tájékoztatás szerint kijelenthető: nem hoztak létre önvédelmi mozgalmat romák. Kolompár Orbán az MTI-nek úgy fogalmazott: óva int mindenkit, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljon, önvédelmi mozgalmakat szervezzen, „mert a társadalom már láthatja, hová vezet a félkatonai szervezetek által mutatott útirány”.

Azt mondta: nem szabad a cigányságnak felülnie a Jobbik cigányellenes provokációinak, mint ahogy az történt a múlt hónapban Sajóbábonyban. Az OCÖ elnöke köszönetét fejezete ki a rendőrségnek, amiért megtiltotta a kisunlacházi gárdafelvonulást, a kormánynak pedig azért, mert jogszabályt alkotott az egyenruha viselése ellen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.