Kövér: A legfontosabb nemzetépítő eszközt ütötték ki a kezünkből

Kövér László úgy látja, pártja két tűz közé kerül a jövendő Országgyűlésben, ahol két gátlástalan ellenzéki erővel kell majd hadakoznia. A Fidesz országos választmányának elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette, már most látszik egy látens munkamegosztás a szocialisták és a Jobbik között: ha az egyik nem, akkor a másik megpróbálja erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a jelöltjeinket és az egész pártvezetést. Az ehhez való muníciót az MSZP fogja adni, mert rájöttek, hogy a saját médiájuk vagy a kocsmai suttogó propaganda helyett hitelesebb, ha jobbról érkezik a rágalom.

Magyar Nemzet
2009. 12. 28. 4:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Választási győzelem esetére kevesebb minisztériumot és hatékonyabb kormányzást ígér a Fidesz, és egyik első dolguk lesz a külhoni magyarok állampolgárságát lehetővé tévő jogszabályt létrehozása. Kövér megjegyezte, korábban gondolkodtak egy nemzeti integrációs minisztérium felállításán is, amely nemcsak a külhoni magyarok integrációjával foglalkozott volna, hanem az országban élő, szociális és kulturális értelemben a nemzeti lét alá szoruló rétegek felemelésével is. Csakhogy a kidolgozás óta újabb négy év telt el, a helyzet sokat rosszabbodott, ezért megeshet, hogy teljesen más stratégiára lesz szükség.

Kövér László a felmérésekből, az EP-választások eredményeiből, valamint abból a tényből, hogy befagyni látszanak az erőviszonyok, azt a következtetést vonta le, hogy egyetlenegy olyan választókerület sincs, amely a Fidesz szempontjából reménytelen körzet lenne – írja a Magyar Nemzet hétfői száma, amelyben az interjú is olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.