Lendvai „nagyon szeretné tudni”, ki volt az őszödi szivárogtató

Lendvai Ildikó nem tudja megmondani, az MSZP-n belül ki volt az, akinek segítségével nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök balatonőszödi beszéde, de – mint hangsúlyozta – ezt „nagyon szeretné tudni”. A Fidesz azt kérdezi az MSZP-től, hogy ha az elmúlt évet sikeresnek tartják, akkor vajon a kormánypárt mit tartana kudarcnak.• Szoci az őszödi szivárogtató?

MNO
2009. 12. 22. 11:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a nemzetbiztonsági vizsgálat alapján bebizonyosodott, hogy a hivatalosan elkészült felvételek valamelyike került nyilvánosságra, vagyis csakis valaki olyan férhetett hozzá, aki tudta, hogy azok hol vannak.

Mint mondta: nem tudja, hogy melyik alkalmazott vagy munkatárs volt az, aki elvitte a felvételt. Ennek kiderítésére a pártvizsgálat eszközei nem állnak rendelkezésre, de erre valók az állami szervek – hívta fel a figyelmet.

Felelős döntésről beszélt Lendvai

Lendvai Ildikó szerint 2009 a sikeres gazdasági nagytakarítás éve volt, 2010 viszont a felelős döntés éve lesz. Az MSZP elnöke azt mondta: 2009-ben sikerült „kiszedni a csontvázakat a szekrényből”, nincs rejtett csapda a jövő évi költségvetésben, minden átlátható és világos, s nincs olyan, ami apasztaná az ország iránti nemzetközi gazdasági bizalmat. Lendvai Ildikó úgy vélte, hogy a jövő év a döntés éve lesz, a magyar választók nem egyszerűen pártot, hanem politikai és gazdasági utat választanak. A választási kampánnyal kapcsolatban hozzátette: „nem mondunk olyat, amit ne lehetne 2010-ben ellenőrizni. Saját kárunkon, saját hibánkból is megtanultuk, hogy csak a nem ígérgetős, a valamennyi vállalását betartó, felelős politika vezet sikerre”.

Ez a siker?

Cser-Palkovics András, a legnagyobb parlamenti ellenzéki párt helyettes szóvivője úgy fogalmazott: „ha az MSZP azt nevezi sikernek, amit az elmúlt egy évben – illetve az elmúlt 8 évben – Magyarországgal tettek, akkor mit neveznének kudarcnak?!”

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.