Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének szövetségi igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a keddi ítélet precedens jellegű, megtörtént ugyanis az első felelősségre vonás egy olyan korrupciós ügyben, amelyben egy volt kormánytag visszaélt hivatali helyzetével. Ez az ügy legyen intő példa azoknak a szocialista kormánytagoknak és állami vezetőknek, akik akár tevőlegesen, akár hallgatólagosan részt vettek az állami földek átjátszásában – mondta.
Benedek távozik?
Távozna Benedek Fülöp. A Kossuth Rádió úgy tudja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő hivatali visszaélésért első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt vezérigazgató-helyettese felajánlotta lemondását.
Benedek Fülöpöt az MNV-hez a pénzügyminiszter nevezte ki és ő is mentheti fel. Az agrártárca volt közigazgatási államtitkárát kedden a Heves Megyei Bíróság találta bűnösnek a pákozdi földügyben. Első fokon másfél év 3 évre felfüggesztett börtönre ítélték, valamint 3 millió forint pénzbírsággal is sújtották.
A vád szerint Benedek 2006 elején hivatali és eljárási jogait túllépve, a felügyelete alatt működő hivatalok alkalmazottainak közvetlen utasításával és más szabálytalan eszközökkel segítette, hogy egy pákozdi állami föld külföldi vállalkozói tulajdonba kerüljön.
(hírTV, MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.