Medián: a kormányból elege van a többségnek

A Medián decemberi felmérése szerint jelentősen csökkent a két nagy párt közötti különbség, mivel a Fidesz-tábor lemorzsolódása folytatódott, az MSZP pedig visszakapaszkodott az év eleji szintre. A teljes népesség körében az MSZP támogatottsága 16 százalékos, az ellenzéki párté 40 százalékos.

MNO
2009. 12. 22. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közvélemény-kutató kedden tette közzé a honlapján felmérésének eredményét. Az ország felnőtt népességét reprezentáló kutatást a cég december 4. és 7. között készítette, 1200 ember személyes megkérdezésével. Megállapítása szerint július és november között 47-ről 43 százalékra mérséklődött a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül, decemberre pedig újabb 3 százalékpontos csökkenés történt. Korábban a bizonytalanok növekedése miatt csökkent az ellenzéki párt támogatottsága, decemberben azonban az MSZP potenciális szavazótábora gyarapodott, 14-ről 16 százalékra. Hozzátették: ez a növekmény a statisztikai hibahatáron belül van.

Mindössze 22 százalék elégedett a kormánnyal


A Medián felmérése azt mutatta: a biztos pártválasztók között a Fidesz támogatottsága 61 százalék, az MSZP-é 21 százalék. Egy hónappal korábban a biztosan a Fideszre szavazók aránya még 66, az MSZP-re voksolóké pedig 19 százalék volt. Szignifikánsan nőtt azonban a kormány teljesítményével való elégedettség. A Medián szerint a Bajnai-kormány teljesítményét decemberben is csak a választók 22 százaléka ítélte jónak vagy nagyon jónak, de csökkent azoknak az aránya, akik arról kifejezetten rossz véleménnyel vannak. Kiemelték, hogy az elmúlt két évben ez volt a legjobb „osztályzat”, amit a hivatalban lévő kormány kapott a közvéleménytől.

Folytatódott Bajnai Gordon népszerűségének lassú növekedése, illetve a Medián kutatásából az is kiderül: Mesterházy Attila az adatfelvétel idején még csak félhivatalosan volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje, de ismertsége máris több mint 20 százalékponttal nőtt november óta, bár a vele rokonszenvezők aránya nem változott érdemben.

Sólyom és Orbán a népszerűségi lista élén


A közvélemény-kutató vizsgálta a politikusok népszerűségét is, e szerint az öt legnépszerűbb politikus veszített népszerűségéből novemberhez képest. A legnépszerűbb továbbra is Sólyom László köztársasági elnök, őt a Fidesz elnöke, Orbán Viktor követi, a harmadik legnépszerűbb politikus Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos. Sólyom László 2, Orbán Viktor és Kósa Lajos pedig 4-4 pontot veszített népszerűségéből.

A legnépszerűbb kormánypárti politikus a Medián felmérése szerint Szili Katalin volt házelnök, ő a hatodik helyen van a listán. A legnépszerűtlenebb politikus decemberben a Medián felmérése szerint Draskovics Tibor, leköszönő rendészeti és igazságügyi miniszter.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.