MSZP-s támadás Arnóth ellen – „Ezek a vádak nem igazak”

Az MSZP bízza a helyi választópolgárokra, hogy kit küldenek az Országgyűlésbe – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke arra reagálva, hogy az MSZP szerdán felszólította az ellenzéki pártot: vonja vissza Arnóth Sándor képviselő-jelölését.• Lemondott parlamenti mandátumáról Arnóth Sándor

MNO
2009. 12. 16. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csontos János, a püspökladányi választókörzet szocialista képviselője debreceni sajtótájékoztatóján indoklásul azt mondta, Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgármestere az MSZP-s politikus szerint nyáron a városban közmunkát végző cigányokra tett sértő megjegyzéseket egy képviselő-testületi ülésen. Ezért felszólítják a Fideszt, ne indítsa őt képviselőjelöltként a jövő évi országgyűlési választásokon.

Arnóth Sándor az MTI-nek nyilatkozva határozottan visszautasította Csontos János állítását – mely szerint sértegette volna a városában élő cigányságot –, kijelentve, hogy semmi olyat nem mondott, amit a szocialisták neki tulajdonítanak. Csontos János szerint a fideszes városvezető a testületi ülésen többek között „koszlobár cigányokról” beszélt (tájszó; jelentése: piszkos, rendetlen – a szerk.), akik között „nincs gondolkodó, normális ember”. Arnóth állítólag ezeket válaszul mondta egy helyi képviselőnek, aki felhívta a figyelmét, hogy az Út a munkába programban részt vevő püspökladányi cigányok szidalmazzák őt.

Az MTI érdeklődésére, miszerint Csontos János a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy hangfelvétele van az esetről, Arnóth Sándor kijelentette, hogy „ezek a vádak nem igazak”, nem foglalkozik velük.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.