A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.
A videóban Orbán Viktor úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, alkalmat ad arra, hogy „megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk”.
Véleménye szerint Magyarországnak sok mindenben változnia kell. Mint mondta, az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és szerinte Magyarországnak éppen erre, a teljes megújulásra lesz szüksége a 2010-es évben.
„Ha képesek vagyunk ezt belátni, akkor változtathatunk mindazokon a hibákon, amelyek az elmúlt nyolc évben megkeserítették a magyarok életét” – hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve: ő hiszi, hogy „a kapu nyitva áll”, a kérdés az, van-e elegendő bátorság a „teljes megújulás kapuján” való belépésre.
„Amennyiben így döntünk, akkor 2010 a magyarok éve lesz, akkor 2010-ben hozzákezdhetünk egy olyan erős Magyarország felépítéséhez, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és amelyben mindannyian biztonságban élhetjük az életünket” – mondta Orbán Viktor, aki az ismert „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” bíztatással és boldog új évet kívánva zárta köszöntőjét.
(MTI)