Orbán: Megvannak az eszközök az agrárium fejlesztésére

A közép-európai együttműködésé a jövő – szögezte le Orbán Viktor. Az ellenzéki párt elnöke az InfoRádiónak kijelentette, hogy a mezőgazdaság és a turizmus húzóágazatok lesznek a Fidesz kormányzása idején. Orbán a visegrádi négyek fóruma mellé nem javasolna másik együttműködési fórumot.

MNO
2009. 12. 12. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megvannak az eszközök arra, hogyan kell a mezőgazdaságot és a turizmust fejleszteni, mert ezek húzóágazatok lesznek a Fidesz kormányzása idején – mondta az InfoRádiónak Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint tiszteletben kell tartani az uniós belső piacra vonatkozó szabályokat, de ezek nem kötik meg a kezünket, így irányított fejlesztéseket lehet végrehajtani bizonyos területeken.

A célzott gazdaságfejlesztési programok lehetségesek az uniós szabályok tiszteletben tartása mellett is – tette hozzá. A közép-európai együttműködésé a jövő – emelte ki a pártelnök, aki pénteken Varsóban tartott előadást. Orbán Viktor kifejtette: vannak olyan ügyek, amelyek azt fogják kikényszeríteni a közép-európai állami vezetőktől, hogy együttműködjenek.

A Fidesz elnöke szerint a visegrádi négyek fóruma mellé nem javasolna másik együttműködési fórumot, de bizonyos témákban szükség lenne munkacsoportok létrehozására. Orbán Viktor kiemelte: ezek közé tartozik az energiabiztonság kérdése, a következő hét évre szóló uniós költségvetésben képviselendő álláspont, különös tekintettel az agrártámogatások rendszerére, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi terhe.

(inforadio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.