Oszkónak kifejezetten tetszik a helyzet, a megszorítást dicséri

Kifejezetten jónak tartja Magyarország középtávú kilátásait Oszkó Péter, aki szerint a válság után a magyar gazdaság versenyképesebb lehet régiós társainál.

MNO
2009. 12. 13. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyminiszter kifejtette: a meglóduló globális gazdasági növekedés, az emelkedő világpiaci kereslet képes magával ragadni a kis, nyitott gazdaságokat. Hogy ez mennyire érvényesül, attól is függ, hogy milyen eredményeket ér el az ország a versenyképességi és az adóssággal összefüggő „teszteken”.

A már meghozott, az adóátalakítás és a foglalkoztatás visszaesésének lassítására szolgáló programoknak köszönhetően Magyarország lehet a visegrádi országok közül a legversenyképesebb 2010-től – mondta. További feladat ugyan a foglalkoztatást terhelő adók mérséklése, de a már megtett lépések alapján is olcsóbb lesz a magyar munkaerő a szlovákiainál, vagy csehországinál – ismertette. Ha nő a kereslet a termékekre, szolgáltatásokra ebben a régióban, a magyar cégek jövőre már versenyképes ajánlatokat tehetnek. Ebben a jelenlegi stabil forint is segítséget nyújt – tette hozzá.

Az eladósodottságot illetően úgy vélte nem feltétlenül a meglévő adósságállomány számít. Sokkal inkább az: milyen esély mutatkozik arra, hogy további szigorú, a gazdaságot megterhelő intézkedések nélkül csökkenthető az adósság. Nem csak abban az adott pillanatban kell versenyképesnek lenni, amikor a világgazdaság nőni kezd, hanem azt is bizonyítani kell, hogy a pozíció hosszabb távon is fenntartható. „Az a gazdaság, amelyik már elvégezte a feladatok nehezét és beállt egy csökkenő adósságpályára, az versenyképes is tud maradni” – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy sok más régiós országnak később kell szigorítania, hogy csökkenthesse adósságát: vagy adót kell növelniük, vagy a kiadásokat csökkenteniük. Versenyképességük tehát a későbbi években a mostanihoz képest romlani fog, így Magyarország helyzete kedvező hozzájuk képest. Oszkó Péter szerint ehhez az is szükséges, hogy a már megkezdett gazdasági pályát tartsa az ország, azt a pályát, amelyet nemzetközi szakértők is elfogadnak és elismernek.

A jövő évi költségvetés a pénzügyminiszter szerint éppen a versenyképesség növelését szolgálja. A büdzsé elfogadása ugyan mérföldkőnek számít a pénzügyminiszteri munkában, ám a hátralévő kisebb feladatok is legalább annyira fontosnak tartja.

Ide sorolta Oszkó Péter a költségvetés szigorú és fegyelmezett végrehajtását, illetve a nagy állami vállalatok, – mint a MÁV vagy a BKV – működésének megreformálását. Utóbbiakban ugyanoda kell eljutni, mint a költségvetésnek: olyan pályára kell állítani a cégeket, amelyen egyértelműek a jövőbeni eredmények. „Olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel 2-3 év múlva ezek a cégek meg tudnak szabadulni az adósságtól és stabil, további adósságot nem termelő vállalatokként tudnak működni” – mondta.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.