Sólyom intenzív munkát végzett a külpolitika területén

Ez az év Sólyom László 2010 augusztusáig tartó köztársasági elnöki ciklusának utolsó teljes éve volt, ennek megfelelően az államfő megkezdte a ciklus nagy témáinak, így 1956 emlékezetének, a kulturális nemzet és államiságunk összefüggéseinek, valamint az ökológiai fordulat szükségességének összefoglaló értékelését. Erről Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője beszélt hétfőn, az MTI-nek adott év végi interjújában.

MNO
2009. 12. 28. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kumin Ferenc kiemelte: a köztársasági elnök a korábbi évekhez hasonlóan 2009-ben is rendkívül intenzív munkát végzett a külpolitika területén, hiszen összesen tizenkilenc ország államfőjével huszonhárom kétoldalú tárgyalást folytatott. Egyebek közt olyan, Magyarország számára fontos országokban tett hivatalos állami látogatásokat, mint Japán és Koreai Köztársaság – tette hozzá. Visszatekintve Sólyom László szomszédos országokba tett látogatásaira, a főosztályvezető vegyesnek ítélte meg 2009 krónikáját. Úgy fogalmazott: augusztus 19-én a magyar államfő határátlépését tiltó jegyzék kiadásával mélypontjára jutott a szlovák viszony, de – mint kiemelte – olyan pozitív fejleményeket is látni kell idén, mint a szerbiai nemzeti tanácsok megszületése, ami a magyar államfő által mindig is szorgalmazott kulturális önigazgatás lehetőségét teremti meg a Vajdaságban élő magyar kisebbség számára.

Kumin Ferenc külön szólt a köztársasági elnök és az Országgyűlés kapcsolatáról, amely, mint hangsúlyozta, 2009-ben több szempontból is különös figyelmet érdemelt. Felhívta a figyelmet arra: az év első felében a Parlament megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökét is, és így az összes olyan személyi döntés sikeresen megszületett, amelyek esetében az Alkotmány értelmében az államfő állít jelöltet. A jelölések kapcsán Sólyom László többször is konfrontálódott az Országgyűléssel, mivel jelöltjeit rendre önálló döntéssel, csakis a törvények és az alkalmasság kritériumainak figyelembevételével hozta, de végül valamennyi poszton sikerült olyan vezetőket megválasztani, akiknek a függetlenségéhez nem férhet kétség – tette hozzá a főosztályvezető.

A politikai vétókról szólva Kumin Ferenc elmondta: 2009-ben különösen sok törvényt kellett Sólyom Lászlónak megfontolásra visszaküldeni az Országgyűlésnek, amiben véleménye szerint szerepe lehet annak, hogy megszaporodott az egyéni képviselői indítványon alapuló, nem kellően előkészített törvényhozás. 2009-ben több fontos, ökológiai vonatkozású programja is volt Sólyom Lászlónak – mondta Kumin Ferenc.

Itt emelte ki a Magyar Tudományos Akadémia által novemberben megrendezett World Science Forum elnöki paneljét, a koppenhágai csúcsot megszólító, széles körben idézett írásokat, illetve két nemzeti park meglátogatását is. Kumin Ferenc különösen fontosnak nevezte az idei év két elnöki beszédét. Mint mondta, augusztus 20-án Sólyom László a nemzet és az állam viszonyáról foglalta össze elnöki tevékenységét is meghatározó nézeteit, október 22-én pedig a Műegyetem aulájában összegezte a teljes elnöki ciklus legfontosabb, 1956 emlékezetét érintő megállapításait. A főosztályvezető közölte: a kialakult szokásoknak megfelelően 2010-ben is január elsején, délelőtt hangzik el Sólyom László újévi televíziós beszéde.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.