Tekintse meg a hírTV összeállítását
28 millió forintos évi finanszírozásból működik a mindszentpusztai autistaház. Mivel az idei megszorítások következtében csökkent az otthont működtető alapítvány bevétele, s jövőre a szociális intézmények állami normatívái is csökkennek, 15 millió forintos működési hitelt készülnek felvenni azért, hogy a bentlakókat ne kelljen az utcára tenniük.
A szakdolgozók nettó 80 ezer forintot keresnek havonta, s közülük többen otthon is sérült gyermeket nevelnek. Az intézet igazgatója azt mondja, sokszor fordulnak a szülőkhöz segítségért, de már a családok sem bírják. Idén két gyermeket vettek ki az otthonból, mert a hozzátartozók nem tudták fizetni a térítési díjat.
Zakár Andrásné, az autistaház igazgatónője a hírTV-nek elmondta: bármikor bezárhatnak, van, amikor csak a hónap utolsó napján kapnak fizetést a dolgozók. „Teljes a létbizonytalanság a családok, a dolgozók körében” – fogalmazott az igazgatónő.
A hitelfelvétel mellett az otthont az mentheti meg a megszűnéstől, ha megpróbál önfenntartóvá válni, ehhez pedig a betegeknek dolgozniuk kell. A vizsgálatok azonban csak egy autistánál állapították meg, hogy képes munkavégzésre. Mindszentpusztán mégis vállalkozásba fognak.
Szigethi Lászlóné, a Mit tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte: fóliasátrakban fognak virágot termeszteni. Hozzátette: „ezt már csak úgy lehet csinálni, hogy megszállottak vagyunk és optimisták. Azt mondtam, ha az idei évet kihúzzuk, mindent kibírunk. Utána tudtam meg, hogy a 800 ezer forintos normatív támogatás jövőre csak 710 ezer lesz”. Az otthonban attól félnek, az idei karácsony lehet az utolsó az intézményben.
(hírTV)