Továbbra sem valósult meg az akadálymentesítés

Az elmúlt tizenkét év alatt a közlekedési rendszerek teljes akadálymentesítése annak ellenére sem történt meg, hogy már 1998-ban ismert volt a törvényben megszabott határidő, 2009 vége – írta közleményében Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki szerint ezáltal sérül a fogyatékkal élők helyváltoztatás szabadságához fűződő, illetve önrendelkezési joga.

MNO
2009. 12. 20. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlekedési tárca az autóbuszos személyszállítás esetében az időpont kitolását kezdeményezte, a vasút esetében pedig már korábban megszabták, hogy csak 2013. január 1-re kell elvégezni az akadálymentesítést – tette hozzá az ombudsman.

Szabó Máté szerint az állapotok nem biztatóak. A MÁV-Start Zrt. kerekesszék szállítására is alkalmas járműveinek aránya, valamint az épületek akadálymentesítési mutatói rendkívül alacsonyak. Nagyok a területi különbségek: a Debreceni Közlekedési Vállalat száz járműve közül 82 alacsony padlós, a jelentős fejlesztések előtt álló Pécsi Közlekedési Zrt.-nél ugyanakkor 3 százalék ez az arány.

A vizsgálat tapasztalatai alapján a biztos rámutatott, hogy az uniós társfinanszírozás és a közlekedési szolgáltatók saját forrásai önmagukban nem elegendők, a költségvetésből pedig – a társaságok szerint – csak a szükséges összeg töredékét különítették el erre a célra. Ugyanakkor a megvalósuló beruházások esetében sem minden esetben történik meg a komplex, valamennyi fogyatékos ember szükségleteit kielégítő akadálymentesítés – figyelmeztetett jelentésében az állampolgári jogok biztosa. Hozzátette: ennek egyik oka lehet, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés elve még nem épült be intézményesen a felsőfokú képzésbe. Az egyenlő esélyű hozzáférés megvalósulásáig mindenképpen lehetővé kell tenni, hogy a fogyatékossággal élők minél önállóbban, más utasokhoz hasonló feltételekkel tudják használni a közösségi közlekedési rendszereket – fogalmazott az ombudsman. Kiemelte: a teljes vonalhálózatra kiterjedő akadálymentes hozzáférés megteremtéséig áthidaló megoldásként üzemeltetett megoldások, különjáratok esetében törekedni kell arra, hogy azonos alapon határozzák meg a díjszabást, illetőleg a hozzáférési időt.

Szabó Máté elfogadhatatlannak nevezte a BKV Zrt. gyakorlatát, amely a mozgáskorlátozottaknak fenntartott midibusz szolgáltatása esetében előírja, hogy az utas két menetjegyet érvényesítsen, holott egy kormányrendelet értelmében a súlyosan fogyatékos személyek kísérőjükkel együtt a helyi közlekedést 100 százalékos, a helyközit pedig 90 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe. A midibusz szolgáltatás hozzáférési ideje is korlátozott az egyéb járatok menetrendjéhez képest – mutatott rá. A biztos felkérte a BKV Zrt.-t, hogy a midibusz-szolgáltatást azonos díjazással és hozzáférési idővel biztosítsa.

Az országgyűlési biztos összegzésképpen megállapította, hogy ma sérül a fogyatékkal élő embereknek a helyváltoztatás szabadságához való joga, valamint önrendelkezési joga is. Az akadálymentesítési határidők kitolása nem felel meg a jogbiztonság elvének. Egyes rendelkezések kifejezetten diszkriminatívak. Szabó Máté álláspontja szerint a pályázati kiírásokban a meglévő infrastruktúra akadálymentesítésének is előtérbe kellene kerülnie. Szerinte a beruházások hatékony megvalósulását szolgálná, ha az engedélyezés során a jelenleginél jobban összpontosítanának az akadálymentesség szempontrendszerének gyakorlati megvalósulására.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mindezek alapján és a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény szellemében kezdeményezte, hogy a hozzáférési akadályok, korlátok azonosítására, felszámolására készüljön pontos terv, amely a gazdasági realitásokra épül, olyan korrekt határidőket szab, amelyeket nem lehet tovább kitolni, valamint megnevezi a végrehajtásért felelősöket is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.