Újabb bábolnai szocialista telekmutyira figyelmeztet Budai + Videó

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szerint egyértelmű, hogy az IKR Zrt. vezetője által a bábolnai szocialista polgármesternek biztosított magánkölcsön fejében hozta ki nyertesnek a település önkormányzata az IKR-t egy földügyletben.

MNO
2009. 12. 21. 10:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula hétfői budapesti sajtótájékoztatóján – a kölcsönszerződést bemutatva – kifejtette: Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, parlamenti képviselő 2006-ban húszmillió forint magánkölcsönt vett fel hat hónapra az IKR Zrt. vezérigazgatójától.

Ez az a társaság, amellyel idén októberben a bábolnai önkormányzat haszonbérleti szerződést kötött egy 103 hektáros földterületre, amelyből 85 hektár állami terület – mondta. Úgy tűnik, Horváth Klára most adja vissza a kapott kölcsönt az IKR Zrt.-nek azzal, hogy ezt a társaságot hozták ki győztesnek a haszonbérleti pályázatban – fogalmazott Budai Gyula.

A kölcsönszerződéssel összefüggésben felhívta a figyelmet arra is, hogy a 20 millió forintos magánkölcsön nem szerepel Horváth Klárának, mint parlamenti képviselőnek a 2007. évi vagyonnyilatkozatában. „Horváth Klára országgyűlési képviselő törvényi kötelezettségének nem tett eleget, a vagyonbevallását meghamisította, vagyis közokirat-hamisítás bűntettét követte el” – közölte.

Budai Gyula szerint az is kérdés, hogy miből fizette vissza a bábolnai polgármester hat hónap alatt a felvett 20 millió forintot és kamatait. Úgy látja, mivel „ez már a sokadik korrupciós ügy, amely a polgármester nevéhez fűződik”, Lendvai Ildikó MSZP-elnöknek azonnal el kell távolítania tisztségeiből Horváth Klárát. Az érintettet pedig felszólította, tisztázza, miből fizette vissza fél év alatt a felvett kölcsönt, az miért nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, valamint azt, hogy milyen üzleti kapcsolatban áll az IKR Zrt. vezérigazgatójával.



Budai Gyula közölte: a kölcsönszerződés már a Központi Nyomozó Főügyészségen elrendelt nyomozás bizonyítékai között található. A szóban forgó földügylet miatt Budai Gyula december 11-én tett büntetőfeljelentést az ügyészségen Bábolna MSZP-s polgármestere ellen. Akkor – miután megtette a feljelentést – a magoszos szövetségi igazgató sajtótájékoztatón kifejtette: a bábolnai önkormányzat a közelmúltban vagyonkezelésre megkapott egy, a magyar állam tulajdonában lévő 85 hektáros földterületet.

A vagyonkezelés szabályai szerint ezt a területet az önkormányzat nem adhatja el, ha pedig hasznosítani akarja, a vagyonkezelő hozzájárulása szükséges – tette hozzá. Budai Gyula szerint azonban Horváth Klára – a képviselő-testület döntése alapján – ezt a 85 hektárnyi földet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozzájárulása nélkül haszonbérleti pályázatra írta ki, a benyújtott pályázatok közül pedig a legkevesebbet ajánló IKR Zrt.-nek adta oda. Ismertetése szerint a legnagyobb összeget ígérő pályázó hektáronként 51 ezer forintot kínált, a nyertes viszont hektáronként csak 30 ezret. A magoszos mindezek alapján csalás bűntette miatt tett feljelentést Horváth Klára ellen az ügyészségen.

Horváth: Nem vettem fel magánkölcsönt

Nem vett fel magánkölcsönt az IKR Zrt. vezérigazgatójától Horváth Klára, Bábolna szocialista polgármestere. Ezt maga Horváth Klára mondta hétfőn az MTI-nek, közölve azt is, hogy jogi lépéseket tesz a magoszos Budai Gyula ellen, aki azt állította: egyértelmű, hogy a polgármesternek biztosított magánkölcsön fejében hozta ki nyertesnek a település önkormányzata az IKR-t egy földügyletben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.