A középszintű érettségi is elég az egyetemi felvételikhez

Valószínűleg a következő években is be lehet majd jutni a legtöbb egyetemre és főiskolára középszintű érettségivel, ugyanis az Alkotmánybíróság elé került oktatási csomag adta volna meg a lehetőséget arra, hogy az egyes felsőoktatási intézmények 2012-től előírják a nehezebb vizsgát – írja a kormányközeli napilap csütörtöki számában.

MNO
2010. 01. 07. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igaz, az államfő az oktatási törvénynek nem ezt a passzusát kifogásolta, miután azonban az egész jogszabályt nem írta alá, így az Alkotmánybíróság döntéséig nem léphetnek életbe az érettségit, felvételit érintő változások sem.

A követelményekről két évvel az aktuális felvételi előtt kell tájékoztatni a diákokat, tehát az egyetemeknek, főiskoláknak idén március 31-ig kellene nyilatkozniuk ahhoz, hogy 2012-ben már az emelt szintű vizsgát kérjék a jelentkezőktől.

Manherz Károly, az oktatási tárca helyettes államtitkára a Népszabadságnak elmondta: az egyetemek, főiskolák szakcsoportonként most is kérhetnék az emelt szintű érettségit, ehhez azonban szükség volna az intézmények összefogására. (Jelenleg csak a nyelvszakokon és idén először az orvosi képzésekben kötelező az emelt szintű vizsga.)

Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke úgy látja, ismét be kellene vezetni az egyszintű érettségit, és vissza kellene adni a felvételiztetés jogát az egyetemeknek, mert a mostani szisztéma nem vált be, az a felsőoktatás színvonalának romlásához vezet.

(MTI/Népszabadság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.