Eddig 143 millió forintot vitt el az árhullám, most a belvíz jön

Karácsony óta 143 millió forintba kerültek az ár- és belvíz elleni védekezési munkálatok – közölte a vízügyi szakállamtitkár sajtótájékoztatón hétfőn Békésen. Kóthay László elmondta: árvízi védekezésre január 3-ig 90 millió, míg a belvíz elleni munkálatokra 53 millió forintot fordítottak. • Elsőfokú a készültség az észak-magyarországi Tisza-szakaszon

MNO
2010. 01. 04. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Berettyó felső szakaszát kivéve még valamennyi folyó árad a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) működési területén, ahol összesen 335 kilométer töltésen folynak védekezési munkák – közölte Bara Sándor védelemvezető hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a Berettyón Pocsaj térségében van elsőfokú készültség. Ott már tetőzött a folyó vízszintje, s megkezdődött az apadás. A Berettyó alsó szakaszán, Szeghalomnál folytatódik az áradás. Négy óra alatt 15 centimétert emelkedett a víz szintje: délelőtt 10 órakor Szeghalomnál 382 centiméter volt a vízállás – tette hozzá a Tikövizig igazgatója. Bara Sándor kitért arra, hogy a Tisza bal partján továbbra is készültség van érvényben Tiszafüred és Rakamaz között. Tokajnál vasárnap óta 20 centimétert emelkedett a víz szintje, délelőtt 692 centimétert mutatott a vízmérce. A Hortobágy-Berettyón ugyancsak folyamatosan emelkedik a vízszint, emiatt elsőfokú a készültség – mondta a védelemvezető. Közlése szerint az igazgatóság területén továbbra is összesen öt szakaszon van belvízvédelmi készültség: másodfokú a készenlét a Hamvas-Sárréten, valamint a Berettyó-Sebes-Körös között az alsó szakaszon. Elsőfokú van érvényben a Tisza mentén két belvízvédelmi szakaszon, valamint a Berettyó-Sebes-Körös között, a felső szakaszon. A Tikövizig működési területén összesen 5350 hektárt borít belvíz, 13 szivattyútelep összesen mintegy 1,6 millió köbméter vizet emel át naponta a befogadókba. Az ár- és belvízvédekezésben összesen 113-an vesznek részt – tette hozzá a védelemvezető.


Az árvízi védekezésben az elmúlt 24 órában 606, míg a belvízkár elhárításán 243 ember munkálkodott. A magyarországi folyók vízállásával kapcsolatban közölte, hogy a Tisza Záhonynál másodfokú árvízvédelmi készültség mellett tetőzött, és a mai napon szintén eléri legmagasabb vízállását a Kettős-Körös is. A Tisza középső szakaszán, szavai szerint, „el fog laposodni az árhullám”, így később Szegednél még a készültségi szint eléréséhez szükséges magasságot sem fogja elérni.

A következő időszakban viszont komolyabban kell számolni a belvízzel. A víztükörrel elöntött területek nagysága ugyanis már meghaladja a 29 ezer hektárt, ám a talaj víztelítettsége miatt ez a hóolvadással párhuzamosan tovább növekedhet. Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Körkövízig) vezetője arról számolt be, hogy az igazgatósághoz tartozó, 340 kilométer hosszúságú fővédvonalból 126 kilométeren harmadfokú, 123 kilométeren pedig elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

Hozzátette: a Fekete-Körös a határnál, vagyis Antnál tegnap 849 centiméteres vízállással harmadfokú készültség mellett tetőzött, azóta hétfő reggel nyolc órára 821 centiméterre csökkent a vízszint magassága. Várhatóan ma, illetve az éjszakai órákban tetőzik a Fehér- és a Kettős-Körös is. Az előbbi folyón Gyulánál reggel harmadfok mellett 660 centimétert mértek, és a folyó vízszintje a délutánra várt tetőzésig még maximum 20 centimétert fog emelkedni. Tetőzik az éjszaka folyamán a Kettős-Körös is Békésnél.

A folyó legmagasabb vízállása várhatóan nem fogja meghaladni a 880 centimétert. Egyelőre elsőfokú a készültség a Berettyón és a Sebes-Körös alsó szakaszán. Utóbbi folyó azonban a hétfői nap során eléri a másodfokú készültségi szintet. Mellékfolyóinak áradása miatt folyamatosan emelkedik a Hármas-Körös vízszintje is. Gyománál vasárnap este elérte az elsőfokú készültségi szintet, és azóta is óránként 4 centiméterrel növekszik a vízoszlop magassága.

A Körkövízig működési területén a tíz belvízvédelmi szakaszból hétnél van érvényben belvízvédelmi készültség. Hat szakaszon másod-, míg egy területen elsőfokú készültség mellett védekeznek. Az igazgatóság immár 19 szivattyútelepet működtet, amelyek 3-án 2,5 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadókba. Az igazgató szerint a folyók tetőzése után megkezdődik az apadás a Körösökön, ám a belvízzel elöntött területek nagysága tovább emelkedhet a jelenlegi 15 420 hektárról, mert a földeket átlagosan tíz centiméteres hó borítja, és az előrejelzések alapján rövidesen megkezdődik az olvadás, sőt újabb csapadékra lehet számítani a térségben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.