Esélyük sem volt kitérni a lavina elől – már itthon ápolják őket

Hazahozták Magyarországra kedd hajnalban a Magas-Tátrában balesetben megsérült magyar hegymászókat. Egyiküket a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban, a másik férfit a tatabányai kórházban ápolják. • Örülnek, hogy túlélték és már jönnek vissza Magyarországra

MNO
2010. 01. 05. 8:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajdu Péter, a múlt szombaton Szlovákiában balesetet szenvedett három magyar hegymászó egyike a tatabányai kórházban kedden azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől. A 22 éves fiatalember hozzátette, hogy a jobb válla kificamodott és két csigolyája megrepedt, de a szlovák orvosok szerint nem kell műteni. Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül, lábszár- és bokatörést szenvedett, míg Kamlusz Marcellnak csak zúzódásai vannak, őt már vasárnap hazaengedték a kórházból. A hegymászó elmondta, nem vesztette el az eszméletét, ezért mindenre emlékszik a balesetről.

Hárman ereszkedtek le a Kopky hegygerincen a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske) egy szinte függőleges, fagyott hófolyosón, kötéllel összekapcsolva. A híresztelésekkel ellentétben mindannyiuknál volt hágóvas és jégcsákány. Elmondta: ő volt alul és észlelte, hogy a hó már nem fagyott és nem tartja meg őket, amikor a legfölül mászó Erőss Zsolt fölött megindult a lavina. Fölötte „átfolyt” a hó, viszont a középen és a legalul lévő embert már akkora hó és sziklatömeg kapta el, hogy nem tudták magukat megtartani és a kötéllel Erőss Zsoltot is lerántották. A hó a három hegymászót 100-150 méteren át sodorta a völgyig, majd a kötél egy nagyobb sziklán fennakadt.

Hajdu Péter elmondta, hogy nem kellett őket a hó alól kiásni, ő állt lábra először és elindult segítségért, mert a telefonján nem volt térerő. Később sikerült kapcsolatot teremtenie a szomszéd hegyen mászó nagybátyjával, akit hamarosan már hallott is, mert annyira közel voltak. A rokona fejlámpával villogott a közeli poprádi menedékház felé, a jelzést észrevették és a sötétedés ellenére hivatásos és önkéntes hegyi mentők hordágyon és szánokkal juttatták őket biztonságba a 12 fokos hidegből. A mentők a Poprádi-tóig vitték őket. Onnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót, ahol stabilizálták állapotukat az orvosok.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.