Februárban indítják a szocialisták a központi reklámhadjáratot

Lapértesülés szerint rövid, de intenzív kampányra készülnek a szocialisták, a központi reklámhadjárat február második felében indul, központi arca Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lesz, aki megtartja frakcióvezetői posztját is a hátralévő időben.

MNO
2010. 01. 04. 6:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság szerint az MSZP központi kampánya február végén kezdődik, de a klasszikus, „válassz engem” típusú hadjáratot csak március második felében indítják el. Az egyéni körzetekben már január végén elindulnak a helyi kampányok, ha ugyanis valóban április 11-re írják ki a választások első fordulóját, ahogy ez Sólyom László köztársasági elnök eddigi nyilatkozataiból következik, akkor február elején már megkezdődhet az ajánlószelvények gyűjtése. Ez utóbbihoz pedig „meg kell ágyazni” a körzetekben – írja a lap.

A Népszabadság szerint a szocialisták rövid, de intenzív kampányra készülnek, amelyben Bajnai Gordon érdemi szerepvállalására is számítanak. A miniszterelnök várhatóan több országos nagyrendezvényen is részt vesz és beszédet mond, s a lap forrásai szerint egyfajta országjáráson is részt vehet, amelynek során a válságkezelés céljait és eredményeit mutatja majd be.

(MTI, Népszabadság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.