Gyurcsánynak is kiosztotta a párt a kampányfeladatokat

Január végén miniszterelnök-jelölti és kormányprogramot hirdet az MSZP – tudta meg az MTI szocialista forrásból. Január végén kezdi „hivatalosan” is a választási kampányát az MSZP, ekkor programokat hirdet.

MNO
2010. 01. 07. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mesterházy Attila kormányfőjelölt saját vállalásokat tesz: a következő négy évre szóló, rövid, 10-20 pontban összeszedett, konkrét, az egyes rétegeket érintő, tervezett lépéseket jelent be. Ez a dokumentum a szintén január végére elkészülő kormányprogramból emel ki intézkedéseket.

A kormányprogram szakfejezeteiből meríthetnek majd a jelöltek is a kampányban. Az MSZP-nek már létezik egy harmadik programdokumentumja is: a decemberi kongresszuson elfogadott értékprogramban azt jelölték meg a szocialisták, hogy mit képviselnek majd a válság után.

Január 15-én indul a jelöltkampány. Az aspiránsok bemutatkozása arról szól majd, hogy a képviselő és a kormány jóvoltából milyen fejlesztések valósultak meg az adott körzetben, illetve ezek közül a szocialista jelölt mit akar folytatni a párt esetleges kormányra kerülése után.

A központból irányítják a kampányát Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt és Lendvai Ildikó pártelnök mellett Szili Katalinnak és Kovács Lászlónak is, melléjük beszáll Botka László szegedi polgármester, illetve Gyurcsány Ferenc is, utóbbi a vidéki szocialista bázist igyekszik majd megszólítani. Részt vesz a kampányban Bajnai Gordon kormányfő is, aki a kormány által elért eredményeket kommunikálja majd. Az MSZP menetrendje szerint a párt hivatalosan január végén, a programok meghirdetésével jelzi saját kampánynyitányát.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.