Ha nincs ülőhely, a megállóban hagyja az utast a Volán

A megállókban hagyja az utasokat a legtöbb fővárosba induló vagy odaérkező autóbusz, ha a járművön már nincs több ülőhely. Erre szabály kötelezi a sofőröket. A rendelkezés főként azokban a térségekben okoz gondot, ahol a kormány decemberben megszüntette a vasúti közlekedést.

MNO
2010. 01. 06. 19:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több busz, kiszámítható közlekedés a fővárosba, a szolgáltatások színvonalának javítása – ezt ígérte a közlekedési tárca a vasúti szárnyvonalak bezárásakor. A hivatalos közlemény szerint többletszolgáltatásként bővül például a fővárosba induló autóbuszos kínálat, az átszállást igénylő vonatközlekedés helyett pedig nagyobb sebességű, modern járműveket állítanak szolgálatba. Azt azonban nem közölte a tárca, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott szabályzat értelmében ezeken a buszokon csak annyi utast szállíthatnak, amennyi ülőhely van. Így tucatszám maradnak le az utasok a járatokról.

„Volt már rá példa, hogy tele volt az autóbusz, és körülbelül húsz utast ott kellett hagynom, mert csak ülő utasokat szállíthatok. Közöltem velük, hogy sajnos betelt az ülőlétszám, és Tempo 100-as vizsga van a járművön, ami előírja, hogy álló utast nem szállíthatok” – mondta az egyik sofőr a Hír TV-nek.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság nem nyilatkozik az ügyben, csak büntet. Decemberben egy Székesfehérvárról a fővárosba tartó járaton 13 személynek nem jutott ülőhely, utasonként 10 ezer forintra büntették a szabálytalankodó sofőrt.

A kormány nem tud a távolsági autóbusz-közlekedés akadozásáról. „Nincs olyan tudomásom arról, hogy akadozna bármilyen szempontból a buszos közlekedés Magyarországon. Legfeljebb az elmúlt napok havazásai vagy a fővárosban egészen más okokra visszavezethető események miatt nem működik a buszos közlekedés, de ennek semmi köze nincs a kormány közösségi közlekedést átalakító koncepciójához. Nincsenek ilyen híreink, és nem is kívánjuk felülbírálni eddigi döntéseinket” – jelentette ki Szollár Domokos kormányszóvivő.

A Volán közleményben mindössze annyit reagált: a kedvező járatgyakoriság miatt az utasoknak legfeljebb 30 percet kell várniuk a megállókban. A társaság azt ajánlja, aki nem akar lemaradni a buszról, váltsa meg elővételben a menetjegyét.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.