Készek kikényszeríteni jogos követelésüket a Volán-szakszervezetek

A Volán-szakszervezetek a 2010. évi bértárgyalások folytatása mellett döntöttek – mondta Dobi István, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szóvivője csütörtökön az MTI-nek. • „Ha a miniszter minimálisan is tudná, hogy miről beszél...”

MNO
2010. 01. 07. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 2009. december 30-án jelentette be, hogy sztrájkot helyezett kilátásba jövő év januárjára, a szakszervezetek vezetőtestületei január első napjaiban tűzik ki a munkabeszüntetés pontos kezdetét. A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma közleményében úgy fogalmaz, hogy mindezek mellett a sztrájkkészültséget egységesen fenntartva, ha szükséges, azt fokozva készek kikényszeríteni jogos követelésüket.

Dobi István tájékoztatása szerint a szakszervezetek által beszerzett jogi szakvélemények megerősítik őket abban, hogy bérkövetelésük megalapozott, a 4,9 százalékos jövedelemfejlesztést 2010-re a tárgyalások folytatásával szeretnék elérni. A szóvivő elmondta, a szakszervezetek által beszerzett jogi véleményeket eljuttatták a munkáltatói szövetségnek, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségének (KKVSZ), és öt napot szánnak arra, hogy a munkaadó megismerje a dokumentumokat, és ezt követően újra tárgyalóasztalhoz üljenek. A szakszervezeti szóvivő elmondta, ha nem sikerül a munkáltatót meggyőzni követelésükről, akkor elkerülhetetlen a munkabeszüntetés időpontjának kitűzése. Dobi István utalt arra, hogy 2009-ben a Volán-szakszervezetek két évre szóló megállapodást kötöttek a munkáltatói szövetséggel, amely 2010-re két lehetőséget tartalmaz.

Az egyik szerint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) kötött megállapodást veszik figyelembe, vagy ha az nincs, akkor az inflációt egy százalékkal meghaladó keresetfejlesztést hajtanak végre. A szakszervezetek nem fogadják el a munkáltatónak azt az érvelését, hogy az adójogszabályok kedvező változása miatt keletkező többletjövedelem kiváltja a bérfejlesztést, és nincs szükség inflációt követő keresetfejlesztésre. A munkavállalói képviselet álláspontja szerint az adójogszabályok változása ugyan többletjövedelemhez jutathatja az ebbe a körbe eső munkavállalókat, de ez még nem keresetfejlesztés, és nincs garancia arra, ha változnak az adójogszabályok, akkor azt kompenzálják. A szakszervezetek ragaszkodnak a keresetfejlesztéshez – mondta Dobi István.

Dénes András, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége főtitkára elmondta, hogy a szakszervezet kérésére folytatják a tavaly december elején megkezdett konzultációsorozatot, a következő találkozót jövő keddre tűzték ki. A munkáltató álláspontja, hogy az érvényben lévő kétéves bérmegállapodást az OÉT-ben elfogadott ajánlás szerint kell aktualizálni 2010-re, ami a Volán-társaságoknál végrehajtható. A munkáltatói szövetség szerint az együttműködési fórum követelése a 4,9 százalékos jövedelemfejlesztésre jogszerűtlen, mert van OÉT-ajánlás, és ez a mérvadó, nem a szakszervezetek által szorgalmazott, infláció felett 1 százalékos bérfejlesztés.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.