„Lényegében összeomlott Budapest buszközlekedése”

Lényegében összeomlott Budapest buszközlekedése – írja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közleményében, utalva a hétfő reggeli állapotokra. Az egyesület arra kéri a főpolgármestert és a BKV vezérigazgatóját, hogy mihamarabb jussanak az utasok érdekében eredményes, legalább átmeneti megállapodásra a szakszervezetekkel a felszíni közlekedés stabilizálására. Úgy vélik, a helyzet tűrhetetlen és tarthatatlan. • Összeomlás határán a BKV? – Kiszámíthatatlan a menetrend + Videó• Gázolás: a 3-as metrót most inkább kerülje el!

MNO
2010. 01. 04. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2010 első munkanapjának reggelén lényegében összeomlott Budapest buszközlekedése: egyes garázsokból a buszok fele sem állt forgalomba, számos vonalon (például 27-es, 112-es, 136E, 203-as, 233E, 272-es stb.) lényegében be sem indult reggel a közlekedés, vagy a 7-8 perc helyett több mint egy órát kellett várni a járatokra – olvasható a VEKE közleményében.

A garázsok között jelentős különbségekről tudni: míg Kelenföldön és Dél-Pesten a buszok nagy része nem állt forgalomba, addig az óbudai garázsban a kimaradások száma nem sokkal haladta meg a más téli napokon előforduló mértéket – áll a kommünikében. Tekintettel arra, hogy a hideg időjárás az egyes garázsokat elvileg ugyanannyira sújtotta, a sokszoros eltérést mutató járatkimaradási számok a VEKE szerint arra utalnak, hogy „a BKV-nál a valóban tűrhetetlen műszaki állapotokra immáron a sztrájkhelyzet előszele is rárakódik, ezzel lehetetlenítve el teljesen a felszíni közlekedést”. Iskolaidőszak kezdődik, a helyzet tehát így nem maradhat, Budapest buszközlekedés nélkül nem működhet – vélik.

A VEKE ezúton kéri a főpolgármestert és a BKV vezérigazgatóját, hogy mihamarabb jussanak az utasok érdekében eredményes, legalább átmeneti megállapodásra a szakszervezetekkel a felszíni közlekedés stabilizálására, hisz egyik félnek sem lehet érdeke – bejelentett sztrájkon kívüli időszakban – a budapesti tömegközlekedés megbénítása. A VEKE arra kéri a járművezetőket, szállítsák el a megállókban fagyoskodó utasokat és keressenek más eszközöket munkajogi harcukhoz. A VEKE szerint a BKV járműparkja gyalázatos állapotban van, a munkakörülmények sok esetben nem ütik meg az elvárható mértéket és joggal adhatnak okot a felháborodásra. A helyzeten sürgősen változtatni kell, ezzel a VEKE maximálisan egyetért most is, ahogy eddig is.

Az egyesület szerint azonban a meglepetésszerű leállás rossz eszköz a célok elérése érdekében és nem alkalmas arra, hogy maguk mellé állítsák az utasokat. A közösségi közlekedésben dolgozók és a közösségi közlekedés utasai valójában azonos érdekűek, mind azt szeretnék, ha a BKV pontos, tiszta, megbízható és megfizethető szolgáltatást nyújtana mindenki megelégedésére, és a cég korrupciómentesen működne – írják a közleményben. A VEKE szerint azonban eredményt is csak együtt tudnak elérni, a szükséges változtatásokat csak együtt tudják kikényszeríteni. A ma reggeli akció címzettjeit, a szolgáltatásért és a BKV-nál uralkodó körülmények javításáért felelősöket ugyanis az egész láthatólag nem érdekli – áll a kommünikében.

Mint írják, „a főpolgármester hallgat, a kormánybiztos pedig már decemberben megmondta, hogy ő mindent megoldott a BKV-nál, a címzettek így az utasok lettek, akik viszont a legkevésbé tehetnek arról, ami a BKV-nál folyik”. A VEKE felszólítja a BKV-t, hogy a rendkívüli helyzet elhárításának idejéig javítsák az utastájékoztatást, erősítsék meg az elérhetetlen telefonos ügyfélszolgálatot. Hozzanak létre a BKV honlapján olyan rovatot, ahol vonalról vonalra nyomon követhető az egyes vonalakon kialakult közlekedési rend. Mivel nincs hivatalosan bejelentett sztrájkhelyzet, a budapestiek nem értesülhettek arról, hogy nem érdemes az autóbuszokra várakozniuk. Elfogadhatatlan, hogy az egyáltalán nem is közlekedő vonalakról sincs tájékoztatás, így a hideg időben az utasok csak a megállóban eltöltött fél óra után érzékelhetik, hogy nincs értelme várakozni, és más járatot vagy más közlekedési módot kell keresniük – szögezték le. Tekintettel arra, hogy a BKV alvállalkozóinak (VT-Transman, Nógrád Volán) autóbuszai fennakadás nélkül közlekednek, sem műszaki hiba, sem sztrájkveszély nem fenyegeti a közlekedésüket, a VEKE azt kéri, hogy azokról a vonalakról, ahol csak alvállalkozói autóbuszok közlekednek, csoportosítsanak át járműveket azon járatokra, ahol jelentősebb a fennakadás.

A VEKE egyúttal kéri az utazóközönséget, hogy teljesen jogos haragjukat ne azokon a járművezetőkön töltsék ki, akik felveszik a munkát és kimennek dolgozni. A fővárosi buszközlekedés egyre komolyabb kiszámíthatatlansága – különösen a hideg téli időszakban – komoly utasvesztő hatást gyakorolhat, főleg a céltalan és káros jegyáremelés hatásával párosulva – írják. A VEKE elítéli az öncélú közlekedéskorlátozást, az utasok türelmével és kiszolgáltatottságával való visszaélést, a budapesti tömegközlekedés leromlását, szándékos rombolását, a BKV teljes erkölcsi és anyagi elzüllését.

(MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.