Hétfőn este lövés ért egy érsekhalmi lakóházat. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Baon.hu-nak megerősítette: a ház a helyi polgármesteré.
A helyszíni szemle során kiderült, hogy a lövedék a ház oldalsó ajtaján keresztül hatolt be az előtérbe. Személyi sérülés nem történt. A fegyverszakértő elsődleges véleménye szerint feltételezhetően kisgolyós lőfegyverből származó lövedék találta el a házat. Ugyancsak szakértői vélemény szerint vétlen lövésről lehet szó – tudta meg a lap Putnik Zoltántól, a Bajai Rendőrkapitányság sajtóreferensétől, aki hozzátette: nagy erőkkel vizsgálják az ügy körülményeit.
Már aludtunk, mikor egy csapódást hallottam az ebédlő felől. Négyen voltunk otthon, feleségemmel, kislányommal és anyósommal. Szerencsére senkinek sem esett baja, de természetesen nagyon megijedtünk. Nem túl kellemes dolog egy lövésre ébredni az éjszaka közepén – mondta el a Baon.hu kérdésére Horváth Roland. A polgármester az étkezőbe kisietve meglátta az ajtó kitört ablakát, és ekkor már tudta, hogy lövés érte házát. Azonnal hívta a rendőrséget, akik még az éjszaka megkezdték a helyszínelést. A polgármester az esetet megelőzően nem látott semmi gyanúsat az utcában.
(baon.hu)