Több baleset az utakon, Ferihegyen késésekre kell számítani

Két balesetben hatan sérültek meg Nógrád megyében szerdán, valamennyiüket kórházba szállították – közölte a rendőrség. A folyamatos havazás ellenére nem romlott tovább a helyzet a Ferihegyi repülőtéren, késésekre azonban még csütörtökön is számítani kell majd. • Jobban járnak, ha nem mozdulnak ki: hó és ónos eső is esik + Képek

MNO
2010. 01. 06. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 21-es főúton a szurdokpüspöki elágazónál, valamint a 22-es főúton Szécsény és Endrefalva között történtek a balesetek a havas, csúszós utakon – mondta Dankóné Nagy Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szurdokpüspökinél egy kisteherautó megcsúszott, áttért a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy személygépkocsival. A személyautóban öten utaztak, közülük négyen szenvedtek sérüléseket.

A szóvivő közölte: a 24 éves budapesti férfi által vezetett teherautó megcsúszásához hozzájárulhatott, hogy a jármű nyári gumival közlekedett.

Szécsény és Endrefalva között két személyautó ütközött össze, ott egy 54 éves nő vezette azt a gépkocsit, amely megcsúszott és átpördült az ellenkező sávba. Mindkét jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Még csütörtökön is késések lehetnek Ferihegyen

Nem romlott tovább a helyzet a Ferihegyi repülőtéren a folyamatos havazás ellenére, mindkét kifutópálya üzemel, késésekre azonban még csütörtökön is számítani kell – mondta Szilágyi Károly, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán. Hozzátette: csütörtök hajnalig várhatóan további 5 centiméter hó, illetve csapadék hullhat, ezért e napon is késhetnek a járatok.

A londoni repterek időleges lezárása miatt több Ferihegyre közlekedő járat sem indulhatott el Budapestre szerdán, így ezen járatok budapesti indulását is törölték.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.