14 honatya még nem számolt el, estig várják a papírokat

Hétfő délutánig 367 országgyűlési képviselő adta le a 2009-es vagyonnyilatkozatát a parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságánál, ahol 14-et várnak még hétfő estig.• Válság van, Gyurcsány csak 103 milliót keresett

MNO
2010. 02. 01. 16:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület titkársága hétfő délután úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy összesen 381 vagyonnyilatkozatot várnak, mivel két képviselő elhunyt, Lengyel Zoltán lemondott, Toller László körzetében nem tudtak új képviselőt választani, Horn Gyula pedig már tavaly sem adott le bevallást.

A titkárság közölte azt is, hogy az egyéb közhatalmat gyakorló és magas közjogi tisztséget betöltő tisztségviselők már mind leadták a vagyonnyilatkozatukat. Idetartozik például a legfőbb ügyész és három helyettese, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnökei, a Monetáris Tanács többi tagja, valamint az MNB felügyelőbizottságának elnöke és tagjai. Ugyancsak vagyonnyilatkozatot kellett tennie a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének és a Versenytanács tagjainak, a Közbeszerzési Tanács elnökének, alelnökének és tagjainak, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének és tagjainak, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjainak.

A képviselők és a tisztségviselők saját vagyonnyilatkozatai nyilvánosak: ezek keddtől tekinthetők meg az Országgyűlés honlapján a képviselő, illetve a tisztségviselő neve alatt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.