770 milliót „kezelt el” az MSZP-s polgármester? + Videó

Budai Gyula közlése szerint egy újabb bábolnai földeladási ügyben nyomoz az ügyészség a település szocialista polgármestere, Horváth Klára ellen, aki 2007-ben szerinte állami földeket játszott át magánbefektetőknek.• Ha a Magosz nem lép, elsumákolták volna a bábolnai szerződést? + Videó • MSZP-s mutyi? Budai bemutatta a bizonyítékait + Videó

MNO
2010. 02. 19. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a 2007-es ügyben hűtlen kezelés gyanúja merül fel a polgármesterrel, az MSZP országgyűlési képviselőjével szemben, ugyanis jelentős vagyonvesztés érte az államot azáltal, hogy a 227 millió forint értékű földterület közel egymilliárd forint értékben került egy gazdasági társasághoz azáltal, hogy kezdeményezték a terület művelési ágból való kivonását és átminősítését ipari parkká.

Budai Gyula úgy fogalmazott, hogy Horváth Klára „az ingatlanmaffiát megszégyenítő módszerrel” játszotta át a 240 hektáros területet egy gazdasági társaságnak. Hozzáfűzte: azt kéri a polgármestertől, azonnal vonuljon ki a közéletből, mert elfogadhatatlan, hogy egy szocialista képviselővel kapcsolatban másfél hónapon belül ilyen ügyek kerülnek nyilvánosságra. Emlékeztetett arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség január 29-én hallgatta meg tanúként a polgármesterrel szemben elrendelt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatti nyomozás során. Hozzátette: a tanúkihallgatáson derült ki, hogy az ügyészség egy másik bábolnai ügyben is nyomoz.

Budai az ügy részleteit ismertetve azt mondta: 2007. március 10-én Horváth Klára közérdekű célokra, ipari park létrehozására hivatkozva kezdeményezte a nemzeti földalapkezelő szervezetnél 240 hektár állami földterület pályázati úton való értékesítését. Mint mondta, a 2007 júniusában kiírt pályázatot azonban nem a bábolnai önkormányzat, hanem két magánszemély, Bujáki Gábor és Farkas Sándor nyerte, akik 227 millió forintot ajánlottak Bábolna 201 millió forintjával szemben. A szerződést 2007 szeptemberében kötötte meg a földalapkezelő a két magánszeméllyel, akik banki hitel nélkül, egy összegben fizették ki a vételárat – közölte. Hozzátette: 2007. október 10-én a két magánszemély tulajdonosként kezdeményezte a 240 hektár művelési ágból való kivonását és ipari parkká történő minősítését, ezáltal a terület ára négy-ötszörösére nőhetett.



Budai azt mondta: 2007. október 17-én a tulajdoni lapra rákerült egy banknak és a Vivax Kft.-nek a vételi és a jelzálogjog bejegyezése iránti kérelme. Felhívta arra a figyelmet, hogy a hatályos törvények szerint termőföld tulajdonjogát gazdasági társaság nem szerezheti meg, de ha átminősítik a területet, akkor a földtörvény megkerülésével megszerezhetik a tulajdonjogot. A Magosz szövetségi igazgatója szerint Horváth Klára kezdeményezésére írták ki a pályázatot a földterületről, később pedig Bujáki Gábor és Farkas Sándor elismerte, hogy a polgármester készítette a pályázatukat, illetve azt is elismerték, hogy a Vivax Kft. finanszírozta a pályázatukat.

Vagyis ez a két ember „strómanként” szerepelt az eljárásban – vélekedett. Budai Gyula szerint Horváth Klára a Vivax Kft. ügyvezetőjével, Jagarics Ferenncel is kapcsolatban áll, mivel Jagarics segédkezett a polgármester 2005-ös válásakor a vagyonmegosztásban. Úgy vélte, Horváth Klára felbujtóként szerepel ebben a 2007-es földeladási ügyben. A Magosz szövetségi igazgatója szerint a földeladás egyáltalán nem volt indokolt, mert 2006-ban a bábolnai önkormányzat már rendelkezett az ipari park létesítéséhez szükséges területtel.

Horváth: csak terv az, hogy ipari park lesz a területen

Bábolna szocialista polgármesterének közlése szerint két magánszemély tulajdonában van és továbbra is szántóföld az a 240 hektáros terület, amellyel kapcsolatban a Magosz szövetségi igazgatója hűtlen kezelés gyanúját vetette fel pénteken. Horváth Klára kijelentette, a 2007-es földügyletben nem érte kár az államot. Horváth Klára az MTI-nek nyilatkozva közölte: a nemzeti földalapkezelő szervezet teljesen jogszerű körülmények között adta el a földterületet két magánszemély gazdálkodónak. Az tény – folytatta – , hogy szabályozási terv készült, miszerint ipari területté minősítik, ha lesz befektető.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.