A budapesti demokrata fórumnak elege van Dávid Ibolyából

Az MDF elnöke felfüggesztette az MDF öt, III., IV., IX., X. és XXI. kerületi szervezetének működését. Ezt Dávid Ibolya közölte pénteken az MTI-vel. A pártelnök azt is közölte: megengedhetetlennek tartja, hogy „a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen”. • A többség leváltotta, az MDF vezetése szerint mégis Lévai az elnök

MNO
2010. 02. 12. 12:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus döntését indokolva elfogadhatatlannak nevezte, hogy csütörtökön – állítása szerint alapszabály-ellenesen – összehívták a párt budapesti választmányának ülését. A testület ülésén 13-an igennel szavaztak arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltánt, az MDF fővárosi választmányának elnökét és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választották.

Dávid Ibolya pénteki közleményében úgy fogalmaz, hogy az alapszabály-ellenesen összehívott ülésen csak alapszabály-ellenes döntések születhetnek, ezért azok senkire sem kötelező érvényűek. A pártelnök alapszabály-ellenesnek tartja az ülést, mert véleménye szerint azt nem az arra jogosult (Lévai Zoltán) hívta össze, és olyan személy is szavazott, akinek nincs szavazati joga. Hozzáteszi, hogy a választmánynak nem minden tagját hívták meg az ülésre, és az összehívó az összehívás alapvető formai követelményeinek sem tett eleget. A politikus megengedhetetlennek tartja, hogy az ajánlószelvények gyűjtésének megkezdése után négy nappal, „a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen”. Kijelenti, hogy ezt a politikát ugyanis nagy többséggel fogadta el az MDF budapesti, majd az országos választmánya is.

„Ennek betartása minden MDF-tag kötelezettsége” – szögezi le Dávid Ibolya. Az öt kerületi szervezet felfüggesztését azzal indokolja, hogy a csütörtöki „szabálytalansághoz, felesleges botrányhoz hasonló eset újra elő ne fordulhasson”.

Szegner László csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az MDF budapesti választmányának 13 tagja este igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek őt, Óbuda alpolgármesterét választják. Szegner László közleményében azt írta, a huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen a csütörtöki ülésen. Lévai Zoltán akkor az MTI-nek jelezte, hogy a választmány ülését csak ő hívhatja össze, a tagoknak ehhez nincs joguk. A történtek előzményéhez tartozik, hogy január 25-én bizalmatlansági indítványt nyújtott be az MDF több budapesti választmányi tagja a párt fővárosi elnöksége ellen, szerintük az MDF és az SZDSZ közötti fővárosi választási együttműködése kapcsán az MDF budapesti elnöksége nem a párt érdekeit képviselte.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.