A Liga a munkavállalói ismeretek oktatását szorgalmazza

A Liga Szakszervezetek kezdeményezi az oktatási jogszabályok megváltoztatását, hogy a kötelező tananyagba kerüljenek be a munkavállalói, ezen belül a munkajogi és szakszervezeti ismeretek – közölte az érdekvédelmi szervezet szerdán.

MNO
2010. 02. 10. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakszervezet szükségesnek tartja, hogy a munkavállalói ismeretek az alapfokú oktatásban a végzős évfolyamban, a középfokú oktatásban az utolsó két évfolyamon, a felsőfokú oktatásban pedig legalább féléves választható tárgyként minden oktatási intézményben megjelenjen.

Javasolják azt is, hogy a pedagógusképzésben, és -továbbképzésben a lehető leghamarabb jelenjen meg a munkajogi ismeretek oktatása. Kezdeményezésüket azzal indokolják, hogy az ifjúság és a fiatal munkavállalók munkavállalói ismeretei alapvetően hiányosak, amit a Liga Szakszervezetek ifjúsági tagozata (Fiatalok Ligája) saját tapasztalatai mellett több kutatás is alátámaszt. Ezek közül kiemelkedő a kormányzat által megrendelt „Ifjúság 2008” kutatás, e szerint a feketemunkát végző fiatalok száma aggasztó mértéket öltött. Az alkalmazottaknak csupán 69 százaléka, az alkalmi munkásoknak 37 százaléka jelentette ki, hogy teljes fizetését legálisan kapja. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor néhány éven belül nem arról kell majd vitát folytatnia a pártoknak, hogy ki ad többet a nyugdíjasoknak, hanem arról, hogy egyáltalán lesz-e nyugdíj – írták közleményükben.

Hozzátették: ezen elképesztő adatok ellenére a köz- és felsőoktatásban továbbra sincs tematikus oktatás a témában. Ma úgy kerül ki egy fiatal az iskolapadból, hogy még életében nem látott munkaszerződést és a feketemunkáról, mint olyanról sajnálatos módon nem is hall.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.