„A lopásokért, csalásokért viselni kell a felelősséget”

Politikai felelősségre vonás nem lesz a kormányváltás után, de az elkövetett bűncselekményekért: lopásokért, csalásokért felelniük kell a politikai döntéshozóknak – jelentette ki szekszárdi sajtótájékoztatóján Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.

MNO
2010. 02. 23. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója azt mondta, a párt által megfogalmazott öt nemzeti cél egyike a közrend és közbiztonság helyreállítása. Az elmúlt nyolc évben – tette hozzá – megrendült a büntetőügyekért felelős állami szervekbe vetett bizalom, ezt kívánják helyreállítani. Önálló belügyminisztériumot hoznak létre, és szakmai törvények módosításával segítik az igazságszolgáltatás gyorsítását – mondta Balsai.

A legsürgősebben vizsgálandó ügyként a 2006. október 23-án történteket említette, hiszen a felelősök máig nincsenek megnevezve. Mint mondta, az elsők között fogják vizsgálni a székházügyeket, így az MTV-, a posta- és a MÁV-székház, valamint a kormányzati negyed kapcsán elúszott milliárdok ügyét; a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználását, a földügyeket, a tanácsadói és a kommunikációs szerződéseket. Kiemelte, hogy ezek nem politikai felelősségre vonások lesznek, hiszen itt „lopásokról, sikkasztásokról és átverésekről van szó”. Hozzáfűzte, hogy szigorítani kell a büntető törvénykönyvet, és be kell vezetni azt, hogy az életellenes cselekmények visszaeső elkövetőit minden esetben életfogytig tartó büntetéssel lehessen sújtani.

Horváth István, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szekszárd polgármestere azt mondta, kötelességük az elszámoltatás, mert „érezheti úgy a társadalom, hogy ez következmények nélküli ország”. Meg kell erősíteni az ügyészségeket – tette hozzá –, ugyanis tarthatatlan, hogy évekig nem tudják az ügyeket lezárni, mert nincs elég kapacitás.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.