A patikaliberalizáció veszélyezteti a vidéki gyógyszerellátást + Videó

A Fidesz egyetért a gyógyszerészkamarával abban, hogy szűkíteni kell a patikaliberalizációt, az ellenzéki párt szerint ugyanis veszélyben van vidéken a gyógyszerellátás. • Törölték a támogatást, egyre nagyobb bajban a kis patikák

MNO
2010. 02. 17. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ma jelenleg mintegy félezer gyógyszertár van válságos helyzetben, amelyeknek működését a jelenlegi forgalommal nem lehet fenntartani.



Az ellenzéki parlamenti képviselő az okok között említette a patikaliberalizációt, amelynek következtében jelentős forgalomcsökkenést szenvedtek el a gyógyszertárak, valamint azt, hogy idén megszűnt az a költségvetési támogatás, amelyet a kormány korábban biztosított a kispatikák számára a fennmaradásukhoz. A kormányzatnak ezt a pénzt mindenképpen oda kell adnia a patikáknak – tette hozzá kérdésre.

Rámutatott arra is, hogy az az árréstömeg, amely biztosította a gyógyszertárak működését, több részre oszlott.

Pesti Imre szerint ha megszűnik a jelenleg veszélyben lévő mintegy ötszáz patika, az a magyar vidék jelentős részének gyógyszerellátását fogja veszélyeztetni.

A patikaalapítás liberalizációját szolgáló 2006-os kormányzati döntés nem szolgálja a biztonságos, széles körű gyógyszerellátást, „egyfajta lobbiérdekeket elégített ki” – mondta a politikus, hangsúlyozva: osztják a gyógyszerészkamara azon álláspontját, amely szerint valamilyen formában szűkíteni kell a patikaliberalizációt, meg kell teremteni az ellátás biztonságát.

„Nem engedhető meg, hogy a vidék Magyarországa gyógyszerellátás nélkül maradjon” – összegezte véleményét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.