A püspök szívélyes párbeszédre invitálta az MSZP szóvivőjét

„Szívélyes párbeszédre” invitálta a sajtón keresztül Nyakó István MSZP-szóvivőt a szeged–csanádi megyés püspök. Nyakó korábban bocsánatkérésre szólította fel a püspököt, mert az szerinte a Fidesz mellett, illetve az MSZP ellen kampányolt.

MNO
2010. 02. 19. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss-Rigó László pénteki, szegedi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a találkozón tisztázhatnák a múlt heti, hódmezővásárhelyi beszédében elhangzottakat, és tájékoztatást adhatna a politikusnak a közelgő választásokkal kapcsolatos véleményéről. A szocialisták szóvivője hétfőn bocsánatkérésre szólította fel a püspököt és a legnagyobb ellenzéki pártot annak kapcsán, hogy Kiss-Rigó László múlt pénteken Hódmezővásárhelyen részt vett a Fidesz rendezvényén, és ott – Nyakó István megfogalmazása szerint – a Fidesz mellett, illetve az MSZP ellen kampányolt.

Kiss-Rigó László sajtótájékoztatóján elmondta: a rendezvényen Lázár János fideszes képviselő meghívásának tett eleget, akivel baráti kapcsolatot ápol, püspökként pedig, minthogy a település az egyházmegyéhez tartozik – mint mondta –, kötelessége volt részt venni a fórumon. Kijelentette: azt, hogy egy püspök politikáról beszéljen vagy véleményt mondjon, senki nem tiltja. Persze elsősorban belső szempontok miatt nem szerencsés, hogy egy vezető olyan nyilatkozatot tegyen – irányadó módon –, amely megoszthatja a közösséget. Egy ideális demokráciában, amelynek lényege a több párt, mindegyik a közjó előmozdításán munkálkodik, és hitelképességgel is rendelkezik, akkor nyilvánvaló, hogy minden ember ízlésének megfelelően támogathatja bármelyiket – fogalmazott. Hozzátette: ha ma Magyarországon lenne olyan baloldali értékeket képviselő párt, amely mindezt képviseli, egy keresztény, hívő ember is nyugodtan támogathatná azt is. Ha lenne a szó igaz értelmében liberális értékeket képviselő párt, azt is támogathatnák a keresztények. „De valljuk be, ilyen párt sincs Magyarországon, éppen ezért nyilvánvaló, hogy kit lehet támogatni” – jelentette ki.

Beszámolt arról, hogy az eset megítélése tekintetében a végletekig eltérő reakciók születtek. A szeged–csanádi püspök Nyakó István azon felvetésére, hogy ezzel a beszéddel többeket kiközösített, megjegyezte: „Nem közösítem ki azokat a katolikus híveket, akik bármelyik pártban vannak, hanem inkább imádkozom értük, ha olyan helyen vannak, ami nem egészen logikus vagy konzekvens a keresztény hívő ember lelkiismeretével”. Megjegyezte, hogy az egyházmegyében legalább olyan jó kapcsolata van a független polgármesterekkel, mint a pártpolitikusokkal, legtöbbször szóba sem kerül a közös munka során a politikai hovatartozás. A püspök hangsúlyozta: a katolikus egyház a választások idején nem azt az erőt támogatja, amelyik többet ígér, mert az egyház nem tart igényt semmire, hanem azt támogatja, amelyik lehetőséget ad arra, hogy a közért tehessen az egyház.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.