A Roma Sajtóközpont az MSZP-s önkormányzatot hibáztatja

A Roma Sajtóközpont (RSK) szerint a VII. kerületi önkormányzat a hibás azért a kialakult helyzetért, hogy a központnak el kell hagynia Nefelejcs utcai irodáját.

MNO
2010. 02. 23. 19:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati ingatlanok törvényes és rendezett viszonyok szerinti működtetéséért és a benne lévő bérlők státusának meghatározásáért az önkormányzat felelős – olvasható a RSK MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hangsúlyozták, hogy szerintük a Roma Polgárjogi Alapítvány ugyancsak jóhiszemű, jogkövető magatartásról tanúskodott, amikor tíz év elteltével megkereste tárgyalási szándékkal az önkormányzatot. Ily módon az önkormányzatot tartják felelősnek a jelenlegi helyzetért, nem a Roma Polgárjogi Alapítványt, amely álláspontjuk szerint a sajtóközponthoz hasonlóan ugyancsak az „önkormányzat majd tízéves mulasztásának és mind jogilag, mind erkölcsileg vitatható magatartásának áldozata”.

Közleményükben több kérdést is megfogalmaztak. Az RSK többek között arra kíváncsi, hogy amennyiben az önkormányzat nem előszerződést, hanem bérleti szerződést kötött az alapítvánnyal 2000-ben 60 nap plusz 6 hónapra, akkor hogyan fordulhat elő, hogy majd tíz évig tartózkodik egy bérleményben három szervezet anélkül, hogy ennek a szerződésnek vagy a felmondásáról vagy a meghosszabbításáról egyetlen korabeli datálású hivatalos határozatot, iratot, dokumentációt sem tud produkálni az önkormányzat?

A Népszabadság és a Népszava kedden írt arról, hogy tíz év után a VII. kerületi önkormányzat március elsejével kilakoltatja Nefelejcs utcai irodájából a Roma Sajtóközpontot. A költözés okáról a központ nem kapott információt – közölte a Népszava, azonban a lap az önkormányzattól úgy értesült, lejárt a tízéves szerződésük, amelyet a kerület nem kívánt meghosszabbítani.

A VII. kerületi önkormányzat közleményben cáfolta, hogy kilakoltatná a Nefelejcs utcai irodából a Roma Sajtóközpontot. A kerület vezetése a Roma Polgárjogi Alapítványt szólította fel a jogellenes használat megszüntetésére, tehát az épület kiürítésére, a Roma Sajtóközponttal még annyira sem állt jogviszonyban, mint a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal. Az önkormányzat közleményben rámutatott, hogy az alapítvánnyal kötött bérleti szerződés szerint egyéb harmadik személy a bérleménybe nem fogadható be. Az önkormányzat sajnálatosnak nevezte, hogy a Roma Sajtóközpont a kiürítésről csak a múlt hét végén szerzett tudomást, ezért azonban szerintük a Roma Polgárjogi Alapítványt terheli a felelősség.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.