Aczél Endre nyíltan beszélt arról, hogy a távirati iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. – A szervek engedélye nélkül senki sem vállalhatott tartós külföldi munkát, ez minden szocialista országban így volt, több százezer ember került ilyen helyzetbe – mondta Aczél.
Hogy Bolgár György beletartozott-e az ominózus „több százezerbe”, az nem világos. A balliberális oldal máig kedvelt médiaszereplője a rendszerváltás előtt a Magyar Rádió megbízásából évekig dolgozott New Yorkban. Megkérdeztük, miként vélekedik Aczél Endre szavairól. Bolgár György kikérte magának, hogy „már megint” ezzel „zaklatjuk”. – Ötvenszer elmondtam már, most ötvenegyedjére is megkérdezi? – reagált felháborodottan megkeresésünkre. Kijelentette, bíróság állapította meg, hogy nem végzett ügynöki tevékenységet a szocialista rezsim idején. Állítása szerint nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a kommunista diktatúrában a külföldi munkával megbízott újságíróknak jelentéseket kellett készíteniük a titkosszolgálatok részére. Arra kérte továbbá lapunkat, hogy ne keressük többé ebben az ügyben.
Aczél Endre a már idézett találkozón azt is kijelentette: „Aki azt állítja, hogy hosszas külföldi, főleg nyugati kiküldetésben volt, és nem jelentett, az nem mond igazat”.
Bodacz Balázs
Ukrajna sötét valósága, ez történik, ha az utcára merészkedik valaki















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!