Antal házi őrizetben, vezérigazgatóként pedig szabadságon van

A Vértes Volán Zrt. a vezérigazgató távollétében is zavartalanul teljesíti a helyi, a helyközi és a távolsági közlekedést érintő, valamint minden egyéb szerződéses kötelezettségét, a helyettesítést a gazdasági igazgató látja el – közölte a vállalat kommunikációs munkatársa hétfőn.• Házi őrizetbe helyezte a bíróság a BKV volt vezérigazgatóját

MNO
2010. 02. 01. 12:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Antal Attila, a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója – kérésére – a szabadságát tölti éves kerete terhére. A mindennapi működés irányítását továbbra is a szakterületenkénti vezetők végzik” – tájékoztatott Pruzsina Alice. Antal Attilát múlt kedden vette őrizetbe a rendőrség. Akkor azt közölték: a gyanúsított annak idején a BKV vezérigazgatójaként súlyosan megszegte vagyonkezelési kötelezettségét azzal, hogy a vállalat nevében szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött, és a BKV Zrt. egyes munkavállalói részére indokolatlanul magas összegű végkielégítések kifizetését engedélyezte.

Az ügyészség pénteken – figyelemmel a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására – indítványozta a házi őrizetet. A szervezet tájékoztatása szerint Antal Attila részletes gyanúsítotti vallomást tett, együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal. Az Atv.hu szombaton – rendőrségi forrásokra hivatkozva – azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre.

Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklóst. A testület azt is kérte, hogy a politikus mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról. A döntést egyhangúlag hozták meg a testület rendkívüli ülésén, és elmondták: a döntést a következő órákban Hagyó Miklóssal is közlik, és még a héten szeretnék lezárni ezt az ügyet. Hagyó Miklós jelenleg a XII. kerületben (Budapest 18. választókerületében) képviselőjelölt és a harmadik helyen van az MSZP fővárosi választási listáján, ami biztos befutó helynek számít.

Ha a politikus nem tesz eleget a fővárosi elnökség kérésének és nem lép vissza, akkor a párt országos választási bizottsága visszahívhatja az egyéni képviselő-jelöltségből, fővárosi listás helyéről pedig várhatóan a budapesti küldöttértekezletnek kell döntenie.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.