Antifasiszta demonstráció készül a fővárosban

Nemzetközi antifasiszta demonstrációt szervez a Zöld Baloldal, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Demokratikus Hálózat – közölték a szervezetek vezetői pénteken a budapesti Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatójukon.

MNO
2010. 02. 19. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A március 6-ra a fővárosba bejelentett, a rendőrség által tudomásul vett neonáci menet miatt szervezik a demonstrációt, amelyre többezres tömeget várnak – mondta Galba-Deák Ádám, a Demokratikus Hálózat vezetője. A világ, elsősorban Európa antifasiszta szervezeteit arra kérik, hogy támogassák kezdeményezésüket – tette hozzá. Droppa György, a Zöld Baloldal vezetője azt mondta: azért támogatják a Demokratikus Hálózat kezdeményezését, mert meg akarják mutatni, hogy másfajta erők is vannak, mint a neonáciké. Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke elmondta, hogy szervezete teljes tagja az Európai Baloldali Pártnak, amely támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.