Az OKM nem utalt, kölcsönből működik a Nemzeti Színház

Anyagi gondokkal küszködik a Nemzeti Színház Zrt. – írja a Helyi Téma. Az intézmény nem kapta meg az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól az éves támogatást, ezért a produkciókban szereplő művészek közül sokan késve vagy egyáltalán nem kapták meg tiszteletdíjukat. A színház a támogatás megérkezéséig banki hitelhez folyamodik.

MNO
2010. 02. 18. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Színház Zrt. az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) támogatásából üzemeltetett színház. Szél Felícia, az OKM sajtóirodájának munkatársa a lapnak elmondta: a Nemzeti Színház Zrt. a minisztériumtól 2009-ben 1,7 millió forint, a 2010. évben pedig előreláthatólag 1,45 millió forint támogatásban részesül. Ahhoz azonban, hogy a támogatást megkapja, a színháznak a következő évre üzleti tervet kell benyújtania elfogadásra legkésőbb folyó év január 31-ig.

A társaság a felügyelőbizottsága által elfogadásra javasolt üzleti tervet 2010. február 2-án küldte be a minisztériumba, így azt még nem fogadták el. Az elfogadás után a szerződést – a jogszabályban előírt feltételek megléte esetén – soron kívül megkötik – jelentette ki Szél. A Helyi Téma utánajárt, hogy a Nemzeti Színház miért adta le késve az üzleti tervét. Hegedűs Judit, a színház gazdasági igazgatója elmondta: a Nemzeti Színház Zrt. 2010-es üzleti tervének elkészítéséhez csak az OKM-től kapott, a 2010-es támogatási összegre vonatkozó hivatalos értesítést követően tudtak nekikezdeni.

Az elkészített üzleti tervet január 29-én tárgyalta és fogadta el a Nemzeti Színház Zrt. felügyelőbizottsága. Erről az OKM-et az azt követő első munkanapon, február 1-jén értesítettük is. Adminisztrációs okok miatt a terv csak február 2-án került papíron a minisztérium elé – mondta Hegedűs Judit, majd azt is hozzátette: a támogatás megérkezéséig a színház működésének biztosítása érdekében, február elején, az OKM hozzájárulásával hitelt vettek fel. A Helyi Téma információi szerint 150 millió forintot vett fel a színház. Azt azonban nem sikerült megtudniuk, a néhány napos adminisztrációs csúszás miatt miért van szükség ilyen tetemes hitel felvételére.

(helyitema.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.