A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a beszédben elhangzott adópolitikai elképzelések, az erős társadalomról, erős vállalkozásokról és erős jegybankról szóló felvetések egybecsengenek a liberálisok terveivel. Hozzátette: a szabad demokraták szakpolitikái Bokros Lajos programját jól kiegészítik. Retkes Attila azt is elmondta: hétfőtől, az ajánlószelvény-gyűjtés kezdetétől Budapesten és kilenc megyében az SZDSZ jelöltjeivel és infrastrukturális bázisával fogja támogatni a Bokros Lajos programja által fémjelzett demokratikus közepet. A szabad demokraták elnöke kitért arra, hogy egy hetekkel ezelőtt lekötött program miatt személyesen nem tudott jelen lenni a programalkotó és évértékelő beszéd helyszínén, de hangsúlyozta, hogy egyetért az ott elhangzottakkal.
Nincs köszönet Bokros programjában
Az MSZP szerint Bokros Lajos programjában nincs sok köszönet, alig elviselhető terhet róna a magyar családokra, diákokra és a nyugdíjasokra egyaránt. Budai Bernadett ezzel reagált arra, hogy Bokros Lajos az MDF miniszterelnök-jelöltje programadó és évértékelő beszédében vasárnap azt mondta: az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak megvalósítása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért. Az MSZP szóvivője úgy fogalmazott: az MDF programja szociálisan kirekesztő, és aligha lehet a többség közös nevezője. Véleménye szerint fontos tanulsággal gazdagodhattak a választók az elmúlt napokban, miszerint a Fidesznek nincs programja, de van támogatottsága, az MDF-nek pedig van ugyan programja, de nincs hozzá támogatottsága. Ezért mostanra még világosabban látszik, hogy Orbán Viktor „túlhatalmát” csak az MSZP tudja megakadályozni – jelentette ki Budai Bernadett.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.