A szabad demokrata frakció tagjai közül búcsúzik az Országgyűléstől a legtöbb olyan politikus, aki 1990 óta a parlament tagja: Kuncze Gábor volt belügyminiszter, Eörsi Mátyás, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke, Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca volt politikai államtitkára, Magyar Bálint volt oktatási miniszter, Világosi Gábor parlamenti alelnök, a Belügyminisztérium volt politikai államtitkára, Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, valamint Béki Gabriella, az SZDSZ szociálpolitikai ügyekkel foglalkozó szakpolitikusa.
Béki Gabriella nemrég napirend utáni felszólalásában jelentette be, hogy nem indul újra. Úgy fogalmazott: ha visszatekint az elmúlt húsz évre, sokat romlott a parlament jogalkotó, törvényhozó tevékenysége, és nagyon sokat romlott a parlamenti képviselői munka lehetősége, mert leginkább a „mameluk képviselőre” van igény, aki nem okoz gondot a frakcióvezetőjének a maga különvéleményével, aki nem csinál lelkiismereti problémát abból, hogy mit is kell megszavaznia. Az SZDSZ-es képviselő azt is mondta, hogy sok a keserűség benne, mert a munkájában sokkal több a kurdarc, mint a siker. „Legjobban az bánt, hogy úgy érzem, minden jó szándékunk ellenére nem lett jobb általunk a világ, nem csökkent a szegénység, és nem lett kevesebb a nyomorúság” – tette hozzá.
A szocialista képviselőcsoportból húsz éve a parlament tagja, ősztől viszont már nem lesz képviselő Gál Zoltán volt házelnök, Katona Béla jelenlegi házelnök, valamint Jánosi György volt gyermek-, ifjúsági és sportminiszter. Régóta tartó betegsége miatt Horn Gyula korábbi miniszterelnök sem lesz képviselő a következő ciklusban. A parlamentből távozó rendszerváltó politikusok közé tartozik Mécs Imre, aki 2006-ig az SZDSZ, a mostani ciklusban pedig az MSZP színeiben került az Országgyűlésbe. A politikus az MTI-nek elmondta: hasonlóan Béki Gabriellához ő is beszélni fog az elmúlt húsz évről a parlamentben hétfőn napirend után. Megjegyezte, nem szeretne végleg elbúcsúzni, de hétfőn egy összegzést kíván adni arról, hogyan látta az öt parlamenti ciklust. Mádi László fideszes színekben biztosan nem lesz képviselő a következő ciklusban. Az MTI úgy tudja, az az alig több, mint húsz képviselő, akik húsz éve megszakítás nélkül a parlament tagjai, emlékplakettet kapnak majd az Országgyűléstől.
(MTI)