Cigánygyilkosságok: még a falvakat is ki kell majd üríteni?

Elkészültek a romagyilkosságok ügyében a helyszíni bizonyításokra vonatkozó rendőrségi tervek – közölte a RomNet „magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásra” hivatkozva vasárnap. Az információval kapcsolatban Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI érdeklődésére annyit mondott: a tervezett nyomozati cselekményekről nem kívánnak felvilágosítást adni. • Romagyilkosságok: igazságot akart osztani a halálbrigád

MNO
2010. 02. 21. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírportál értesülése szerint a hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat ügyében a terv részletesen tartalmazza, hogy az előzetes letartóztatásban lévő négy férfit hogyan szállítják majd a településekre, illetve miként oldják meg az eljárások során az érintett falvak részleges vagy teljes kiürítését. A RomNet azt írta, hogy „egyéb megfontolások alapján csak az országgyűlési választások után, feltehetően májusban, Galgagyörkön tartják az első helyszíni bizonyítási eljárást”.

A rendőrség a helyszíneket az alapján osztályozta, hogy miként tudják biztosítani a településeken a rendet, a gyanúsítottak testi épségét, illetve az eljárás sikerességét, és ez alapján a kilenc helyszín között van olyan is, ahol ezt a bizonyítást nem tudják megoldani – olvasható a cikkben. Ahhoz, hogy sikeresen tudják ezeket a nyomozástechnikai lépéseket végrehajtani, részben vagy teljesen ki kell üríteni az érintett településeket, így kordonokkal és rendőrsorfallal zárják majd el több száz méter távolságban az egykori bűncselekmények helyszíneit. A rendőrség már napokkal korábban megkezdi az erre vonatkozó felkészülést.

A rendőrség azt tervezi, hogy az első helyszíni bizonyításra meghívja a sajtó képviselőit is – közölte a RomNet. A hírportál úgy tudja, hogy nyomozástaktikai és nemzetbiztonsági szempontból nem a támadássorozatok sorrendjében tartják majd a bizonyítási eljárásokat, így feltehetően a második helyszín Tatárszentgyörgy lesz, ahol az égő házból menekülőkre lőttek sörétes fegyverrel.

A cikkben az is olvasható, hogy az egy évvel ezelőtt történt támadásra emlékezve kedden az Országos Cigány Önkormányzat Dohány utcai székházában, valamint a Pest megyei település temetőjében, Csorba Róbert és kisfia sírjánál, illetve a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartanak gyertyagyújtásos megemlékezést roma és nem roma szervezetek, közéleti személyiségek részvételével.

A romák elleni támadássorozat kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást. 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon történt támadás. November 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt. December 15-én Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányát súlyosan megsebesítették. Április 22-én Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, majd augusztus 3-ára virradóra Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény-sorozattal gyanúsított négy férfit 2009 augusztusában fogták el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.