A portál úgy tudja, a rektor azzal a kitalált történettel kereste meg a céget, hogy „a rendőrség nyomoz ellenük, mert egyes alkalmazottaik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja intézni, hogy a cég ebbe ne bukjon bele”. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem sokkal korábban azt közölte, hogy befolyással üzérkedés bűntette miatt több helyen tartott házkutatást a gazdaságvédelmi főosztály, az egyiket az egyetem rektori helyiségeiben. A házkutatásokat követően több személyt gyanúsítottként hallgattak ki befolyással üzérkedés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – közölték. „Az eljárás sikerességének érdekében az ügyről mást egyelőre az iroda nem kíván közölni” – olvasható a közleményben.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) folytatott házkutatás összefüggésben lenne akár a BKV-nál folyó nyomozással, felújítási vagy ingatlanértékesítéssel. A szaktárca közölte: a házkutatás kapcsán senkit nem vettek őrizetbe a Honvédelmi Minisztériumban. A tárca az NNI-től azt a tájékoztatást kapta, hogy az egyetemi rektor irodájában zajló házkutatás nincs összefüggésben a felsőoktatási intézménnyel és a HM-mel. „A Honvédelmi Minisztérium felkéri a Nemzeti Nyomozó Irodát, hogy mihamarabb adjon tájékoztatást a közvéleménynek a ZMNE-n tartott házkutatás okáról, a feltételezett bűncselekményről a felesleges találgatások elkerülése érdekében” – áll a tárca közleményében.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.