Egyetemi botrány: indítványozták a rektor és bűntársa letartóztatását

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezte az ügyészségnél, hogy indítványozzák két gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróságnál a befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indult ügyben. Az eljárás keretében az NNI kedden több helyen tartott házkutatást, többek között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektori helyiségeiben is.• Előzetesbe kerülhet a nemzetvédelmi rektora és társa is

MNO
2010. 02. 17. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A nyomozó hatóság a nyomozást felügyelő ügyészség felé a mai napon előterjesztést tett a két, őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelése indítványozására” – írta az NNI a rendőrség honlapján szerdán megjelent közleményében. Az NNI szóvivője szerda délelőtt tájékoztatta az MTI-t arról: a nyomozó hatóság kezdeményezni fogja a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, illetve az ügyben őrizetbe vett másik érintett előzetes letartóztatását. A Kossuth rádió honlapja úgy tudja: a rektor megtagadta a vallomástételt .

Bartha László megerősítette azt a lapértesülést, amely szerint a rektor az őrizetbe vételkor ellenállt és megsérült. Mint mondta, a rektor könnyebb hámsérülést szenvedett a homlokán, de panasszal nem élt az őrizetbe vétel ellen. Kitért arra is, hogy a gyanú szerint egy nemzetközi szállító cég ellen követtek el bűncselekményt. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya kedden több helyen tartott házkutatást, többek között a nemzetvédelmi egyetem rektori helyiségeiben is. Az iroda szerdai közleményében azt írta: „a házkutatások során a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény elkövetésére vonatozó bizonyítékokat sikerült lefoglalni”. Megismételte, hogy a hivatali befolyással való üzérkedés bűntette miatt folyamatban lévő eljárás a Honvédelmi Minisztérium (HM) és intézményei, így a nemzetvédelmi egyetem gazdálkodásával, működésével egyáltalán nincs összefüggésben.

A DHL szerda este az MTI kérdésére rövid közleményben azt írta: „a DHL Supply Chain megerősíti azt a tényt, hogy alkalmazottait érintő állításokkal keresték meg a céget bizonyos szolgáltatásokért cserébe 2009 augusztusában, és hogy egy a cégtől független külső személyt a rendőrség ezekkel az állításokkal összefüggésben őrizetbe vett”. Közölték azt is: teljes mértékben együttműködnek a rendőrséggel, ám amíg a nyomozás eredménye nem ismert, a DHL-nek „nem áll módjában további észrevételt tenni” az üggyel kapcsolatban. (Az Index.hu arról számolt be kedd este, hogy értesülésük szerint a rektor a DHL szállító céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal.)

Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője szerdán a TV2 Mokka című műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a rektor azzal kereste meg a céget, hogy a rendőrség kábítószerrel való visszaélés és fegyverkereskedelem miatt nyomoz ellenük, de ő képes az ügyet „pozitív irányba befolyásolni”. Cserébe azt kérte, hogy a céggel szerződésben álló biztonsági szolgálatot cseréljék le egy általa megnevezett cégre.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.