Ez a döntés „a legrosszabb időkre emlékeztet”

Tilos lesz a választási időszakban kampányrendezvényeket tartani a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő intézményekben; a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén született döntés a testület MSZP-s és SZDSZ-es képviselőinek támogatásával született meg. • Elfogadták a fővárosi forrásmegosztásról szóló rendeletet

MNO
2010. 02. 15. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tiba Zsolt főjegyző által jegyzett, erről szóló határozati javaslat szerint a közgyűlés a 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások tisztasága iránti elkötelezettségére hivatkozva „kinyilvánítja azon igényét”, hogy a fővárosi költségvetési szervek „kampánycélokra ne legyenek használhatóak”. György István (Fidesz) a vitában azt mondta, a döntés „a legrosszabb időkre emlékeztet”, mert ezzel a politikusok olyan korlátozó intézkedéseket tesznek, amelyek a választási törvények kereteit is szűkítik. Tiba Zsolt válaszul arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi szabályozás is korlátozó, hiszen a közgyűlésnek volt joga arra, hogy döntsön politikai rendezvények megtartásának engedélyezéséről. Utalt arra, hogy a közgyűlésnek gyakrabban kellene üléseznie ahhoz, ha minden egyes kampányrendezvény esetében döntést akarna hozni. György István a főjegyző szavait követően az eredeti, korlátozó határozat visszavonását is indítványozta, ezt azonban leszavazta a testület, és megszavazta a főjegyző eredeti indítványát a teljes körű tiltásról.

A Főpolgármesteri Kabinet február 3-i ülésén már támogatta a főjegyzői javaslatot, hogy a közgyűlés egyértelműen mondja ki: a hozzá tartozó intézmények nem használhatók kampánycélokra. A hétfői döntés előzménye, hogy a Fővárosi Közgyűlés még októberben úgy döntött, csak az ő (tehát a közgyűlés) hozzájárulásával köthetnek a fővárosi intézmények vezetői megállapodást olyan rendezvény megtartásáról, amelynél egyebek mellett „politikai érzékenységi” kérdések merülnek fel. Ezzel a testület azt akarta elérni, hogy a fővárosi intézmények ne váljanak „méltánytalan politikai csatározások színtereivé”.

A főjegyző ezzel kapcsolatban ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a „politikai érzékenység” fogalma jogilag nincs meghatározva, ezért a döntés nehezen végrehajtható. Tiba Zsolt ezért tett javaslatot a határozat módosítására, amely egyértelmű helyzetet teremtve lényegében megtiltja a politikai rendezvényeket a választási időszakokban. A választási eljárásról szóló törvény szerint választási kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési szervek a jelöltek, jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.