„Semmi kifogásom a kép felhasználása ellen, sőt, örülök neki, mivel azt a pillanatot ábrázolja, amikor két kiváló magyar író és gondolkodó, Esterházy Péter és Csányi Vilmos egy-egy facsemetét ültet el az egri Érsekkert egyik szegletében, a Múzsák Ligetében, miképpen több más magyar író, többek között Faludy György, John Lukacs vagy Kornis Mihály is Nagy Imre polgármestersége idején” – áll Farkasházy Tivadar közleményében. Azóta egy közös Bródy Sándor–Gárdonyi Géza szobor is díszíti a kertet, hála Varga Imrének és az író unokájának, Alexander Brodynak. Pedig száz éve korántsem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk.
Farkasházy elmondta, a kép egy megtörtént eseményt ábrázol, amely „szép pillanata az én életemnek is, hiszen az ötlethez magam is hozzájárultam, s nagy élvezettel hallgattam évente az utána következő beszélgetéseket az ültetőkkel”. Mint mindig, Esterházy Péter és Csányi Vilmos is brillírozott ekkor. Farkasházy tudomása szerint utóbbinak sincs kifogása a kép felhasználása ellen, „természetesen megértem, ha egyik kedvenc íróm nevében a kiadója nehezményezi a kép felhasználását, én biztosan nem teszem” – olvasható Farkasházy Tivadar közleményében.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.